Atlétika: együttműködési megállapodást köt a MASZ és a Budapesti Operettszínház

Vágólapra másolva!
2023.11.06. 17:29
null
A sportolóknak „lelki táplálékot nyújthatnak” a színházi darabok (Fotó: Török Attila)
A magyar atléták szellemi és mentális feltöltődése érdekében együttműködési megállapodást köt a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) és a Budapesti Operettszínház a 2023/24-es évadra.

Az Orfeum mágusa című nagyoperett hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a színházi előadások a sportolók számára „lelki táplálékot nyújtanak”, ami szervesen illeszkedik abba a programba, amelyet még az év elején hirdetett meg a MASZ.

„A sportolóknak nemcsak a pályán kell teljesíteniük, hanem számos más területen is helyt kell állniuk, hogy az interjúk, nyilatkozatok, közönségtalálkozók alkalmával fejlett szókinccsel és jó kommunikációs készséggel nyilvánulhassanak meg” – idézi a közlemény Gyulai Miklóst, a MASZ elnökét, aki megköszönte az Operettszínház nyitottságát az együttműködésre.

A Somossy Károly kalandregénybe illő életét feldolgozó, Az Orfeum mágusa című előadást jövő péntektől a magyar atléták is megtekinthetik.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
15 órája

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Gyulai Miklós szerint 5-10 fős csapat indulhat a fedett pályás atlétikai Eb-n

Atlétika
2025.02.18. 13:31
Ezek is érdekelhetik