Gyurta Dániel olimpiai győzelme inspirálta a magyar csúcsot futó atlétát

SZ. Z.SZ. Z.
Vágólapra másolva!
2024.01.30. 16:48
Palkovits István (Fotó: Török Attila, archív)
Remekül kezdődött Palkovits Istvánnak a 2024-es szezon. A KARC fiatal atlétája vasárnap a franciaországi Val-de-Reuil városában rendezett versenyen 7:47.42 perces idővel a 4. lett 3000 méteren, amivel megdöntötte K. Szabó Gábor 1986 óta fennálló rövid pályás országos csúcsát.

Amilyen jól végződött a 2023-as évad Palkovits István számára, legalább annyira jól indult az új idény is. Szeptemberben fő számában, 3000 méteres akadályfutásban 8:23.80 percre javította a szám U23-as hazai rekordját, fél évvel később pedig síkon lett a 3000 méter felnőtt magyar csúcstartója fedett pályán.

„Kijelenthetjük, hogy a majdnem négyhetes kenyai edzőtábor megtette hatását – kezdte a Nemzeti Sportnak adott értékelését a kecskemétiek atlétája. – Kérhetni sem kérhettem volna jobb kezdést. A futam alatt végig úgy éreztem, versenyben vagyok, jól reagáltam mindenre, nem ment el tőlem a mezőny, tartani tudtam az ellenfelek tempóját. A vége felé egy picit lassulni látszott az iram, ezért 400 méterrel a vége előtt az élre álltam. Mindent megtettem, hogy összejöjjön a jó eredmény.”

A 23 éves futónak annak ellenére sikerült már első idei fellépésén rekordot döntenie, hogy másfél héttel ezelőtt a kenyai edzőtáborban több edzéstársával együtt gyomorrontást kapott. „Rosszul voltam azon a kedden, teljesen legyengültem, el is ájultam. Szerencsére hamar jött a segítség, négy nappal később már 15 kilométert futottam 3:18 perces ezrekkel. Azért picit féltünk, hogy megyek az első versenyemen. Ráadásul a visszaút sem volt zökkenőmentes, péntek este értünk haza, és szombat hajnali három órakor már indulnom kellett a reptérre, hogy elérjem a franciaországi gépem. Szerencsére szombatról vasárnapra sokat tudtam aludni, aminek nagy szerepe volt abban, hogy ennyire jól sikerült a futás” – avatott be minket az elmúlt hetek megpróbáltatásaiba Palkovits István, akinek K. Szabó Gábor az elsők között gratulált.

A magyar futás egyik ikonikus alakjának 7:48.81-as eredményét 1986. február 1. óta nem tudta senki sem megdönteni. Most az akadályfutásban U23-as Európa-bajnok „utódja” több mint egy másodpercet faragott az idején. A következő, amit Németh Gyula tanítványa célba vesz, a 3000 m akadály országos csúcsa, amelyet Markó Gábor 1984-ben állított fel (8:17.97). Idei céljai között a júniusi római Európa-bajnokság és a párizsi olimpia szerepel, mindkettőn szeretne döntőbe jutni.

„Első olimpiai élményem Gyurta Dániel kétezertizenkettes londoni győzelme volt. Mivel a futás előtt úsztam, mindig is felnéztem rá. Amióta olimpiai versenyszámot űzök, szeretnék olimpikonná válni” – akadályfutónk jó úton jár céljai felé, ugyanis a párizsi játékok kvalifikációs ranglistáján a kijutást érő 34. helyen áll.

 

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
15 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
16 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
17 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
21 órája

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
2025.09.12. 18:45

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
2025.09.12. 13:57

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
2025.09.12. 10:47
Ezek is érdekelhetik