Az akadályfutó Palkovits István olimpiai szintre és Európa-bajnoki fináléra készül

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.02.08. 10:59
Palkovits István (Fotó: Török Attila, archív)
Az évet rövid pályás országos csúccsal kezdő Palkovits István már május elejére jó formába szeretne kerülni, amit aztán hosszú ideig tartania kell idén, mivel az olimpiai szereplés kivívása mellett másik célja, hogy a júniusi, szabadtéri Európa-bajnokságon döntőbe kerüljön 3000 méter akadályon.

A 23 éves futó az M1 aktuális csatornának adott interjúban elmondta, hogy a 3000 méteren január 28-án elért 7:47.42 perces országos rekordja után kicsit elkapta a hév és nem pihente ki magát, így a folytatás nem a tervei szerint alakult februárban, mert egy kisebb betegség miatt a második fedett pályás viadalát fel kellett adnia, a harmadikra pedig el sem tudott utazni.

„Éreztem, hogy ebben a 7:47-ben még bőven van, de sajnos a szervezetem nem pihente ki magát a sok utazás után” – mondta Palkovits István, aki januárban Kenyában edzőtáborozott és szinte rögtön azt követően futotta a csúcsát Franciaországban.

A KARC futója a jövő hétvégén Nyíregyházán sorra kerülő országos bajnokságon jó eredményt szeretne elérni, majd megkezdi a felkészülést a szabadtéri szezonra, melyben fő számában, 3000 méter akadályon komoly célokkal kezdi majd meg – a szokásosnál korábban – az idényt.

„Jól kezdtem az évet, nagyon örülök neki, és így is szeretném folytatni – jegyezte meg Palkovits. – Ez egy hosszú esztendő, mert elég korán, már május elején erős formával kell rendelkezni, ami nehéz lesz. De ezt tervezzük, és akkor fogok olyan versenyeket kapni, olyan versenyeken elindulni, amiken akár már az olimpiai szintet, vagy az olimpiai kvótához szükséges pontokat össze tudom szedni.”

Az akadályon U23-as Európa-bajnok atléta azt is elmondta, hogy az ötkarikás kvalifikáció mellett a júniusi, római Európa-bajnokságot is komolyan veszi, mindenképpen döntőt akar futni, szeretne a fináléban egy „nagyon jó futást” összehozni az olasz fővárosban.

„Nehéz összeegyeztetni, hogy már májusban topon kell lenni, aztán azt kihúzni júniusig, majd van egy hónap szünet az olimpiáig. Az biztos, sokat kell futni az évben, hogy maradjon erő a lábakban egészen augusztus elejéig” – jegyezte meg a tavalyi, budapesti világbajnokságon is látott sportoló.

Palkovits Istvánt a vb-n előfutamában egy bukás akadályozta a jobb szereplésben, szeptemberben azonban kijött belőle a nagy eredmény, Zágrábban ugyanis 8:18.74 perces egyéni csúcsot futott. Ezzel kevesebb mint egy másodpercre került az országos rekordtól (8:17.97 p) és kevesebb mint négyre az olimpiai szinttől (8:15.00 p), most pedig úgy gondolja, ez utóbbi idő elérésére is képes lesz idén.

„Nagyon bízom benne, hogy ez a négy másodperc bennem van és a 8:15-öt bőven meg fogom tudni futni” – mondta Palkovits, hozzátéve, hogy a szeptemberi futásában is benne maradt egy-két másodperc, a mostani alapozása pedig sokkal jobban sikerült, mint a korábbiak.

 

Legfrissebb hírek

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
13 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
20 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2026.08.11. 23:40

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2026.08.11. 22:56

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2026.08.11. 22:43

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
2026.08.11. 22:33

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
2026.08.11. 21:42

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
2026.08.11. 21:26