A gerelyhajító Rivasz-Tóth májusban kezdi a versenyszezont

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.04.29. 13:56
Rivasz-Tóth Norbert (Fotó: Török Attila, archív)
A júniusi Európa-bajnokságra és a párizsi olimpiára is kijutó helyen áll jelenleg a gerelyhajító Rivasz-Tóth Norbert, aki májusban kezdi el a versenyszezont.

A 27 éves atléta az M1 aktuális csatornának elmondta, hátának húzódása miatt elővigyázatosságból kihagyta a téli dobó ob-t és Európa-kupát, de a felkészülést jól végig tudta csinálni, és volt külföldi edzőtáborban is.

A 2017-ben U23-as Eb-aranyérmes Rivasz-Tóth Norbert kiemelte, a római Eb-n harminc gerelyhajító indul, itt a „ranglistán a fele környékén” áll, így biztató a kijutási pozíciója.

„Az olimpiára 32 fő utazik, jelenleg 29. vagyok a világranglistán” – tette hozzá, jelezve, még kell néhány jó eredmény a párizsi részvételhez. Kiemelte, a rangsorban az öt legjobb teljesítmény számít, és neki ezek között szerepel két gyengébb is, amiket szeretne 80 méteres dobásra cserélni, ez esetben már nem lehet veszélyben a kijutása.

A 2019-ben vb-döntős Rivasz-Tóth hangsúlyozta, örül neki, hogy Herczeg György személyében – aki tavaly megdöntötte országos csúcsát (84.98 m) – van hazai riválisa, mert ez plusz motivációt jelent.

 

Legfrissebb hírek

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
18 órája

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2026.09.21. 23:11

Agnes Ngetich megdöntötte a női félmaratoni világcsúcsát

Atlétika
2026.09.20. 13:34

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Három vezető is lemondott a Magyar Atlétikai Szövetségben

Atlétika
2026.09.16. 22:28

Három nap varázslat Budapesten – az atlétikai világdöntő krónikája képekben

Atlétika
2026.09.14. 09:28

Népsport: Innen az álomhatáron

Népsport
2026.09.10. 12:04