Atlétika: Halász Bence elsőre megdobta az Eb-döntős szintet

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
2024.06.08. 13:21
Halász Bence (Fotó: AFP, archív)
Világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvetőnk, Halász Bence hét centivel megdöntötte idei legjobbját, 77.84-es dobással jutott a vasárnapi döntőbe, hétpróbázóink pedig a távolugrás után egy-egy helyet javítottak az összetettbeli helyezésükön.

Csak hárman teljesítették a férfi kalapácsvetés 77 méteres döntős szintjét az atlétikai Európa-bajnokság második versenynapján, előbb a címvédő lengyel Wojciech Nowicki ért el második kísérletével kereken 79 métert, majd a másik selejtezős csoportban Halász Bence 77.84-et, az ukrán Mihajlo Kohan pedig 77.77-et dobott, mindketten ugyancsak elsőre, így már mehettek is pihenni.

A másik két magyar kalapácsvető nem jutott be a tizenkettes döntőbe, Rába Dániel 72.52-vel a 23., Varga Donát pedig 70.78-cal a 29. helyen végzett a selejtezőben.

„Mivel az elmúlt hetekben már volt egy kis formába hozás, a két bemelegítő kísérletemen is látszott, hogy jobb vagyok, mint az utóbbi versenyeken. Ez technikailag rendezett dobás volt, volt benne erő, de anélkül nem is lehet hetvenhét métert dobni – mondta a Dobó SE világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvetője. – A stabilitásra mentem, az volt a cél, hogy ilyen melegben ne kelljen több időt bent tölteni a küzdőtéren. A call-room picit hosszú, majdnem egy órával a versenyszám kezdete előtt ott kell lenni, ez szerintem húsz-harminc perccel több az ideálisnál. Nem mondom, hogy sokat vett ki belőlem a selejtező, főleg így, hogy elsőre sikerült teljesítenem a döntős szintet, de azért most jó lesz egy kicsit leülni pihenni.”

A római olimpiai stadion másik végében közben a női rúdugrás selejtezői zajlottak, az országos csúcstartó Klekner Hanga a második magasságon, 425 centin szállt be, amit másodszorra át is ugrott, de szemmel láthatóan nem volt elégedett. Érezhette, hogy nem megy úgy, mint szerette volna, ugyanis a következő magasságot, a 440-et már nem vitte át, pedig az első kísérlete kifejezetten biztató volt. Így nem is jutott be a döntőbe, amihez egyébként a 450-es magasságot is teljesítenie kellett volna.

Hétpróbázóink egy helyet javítottak összetettbeli helyezésükön, érdekesség, hogy az első napot ugyanakkora pontszámmal (3598 pont) záró Krizsán Xénia és Nemes Rita centire ugyanakkorát ugrott távolban (631), így továbbra is megegyezik az összetett teljesítményük (4544 pont), amivel a tizedik helyen állnak.

Szűcs Szabina 623 centis ugrásával a 16. helyre jött fel, ketten pedig visszaléptek a további küzdelmektől, a végső győzelemre is esélyesnek tartott brit Katarina Johnson-Thompson, valamint a német Carolin Schäfer, így két versenyszámmal (gerelyhajítás és 800 méteres síkfutás) a vége előtt már csak tizenheten versenyeznek tovább a hétpróba mezőnyében.

 

Legfrissebb hírek

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
2 órája

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
10 órája

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
19 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
Tegnap, 13:52

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2026.08.11. 23:40

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2026.08.11. 22:56

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2026.08.11. 22:43

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
2026.08.11. 22:33