Ötkarikás történetek: Rozsnyói Sándor sportszerű volt, lemondott az aranyérméről – még 52 nap a rajtig

Azok közé tartozott az atléta Rozsnyói Sándor,  aki a melbourne-i olimpia után nem tért vissza a szovjetek által levert forradalom következtében a szabadsága reményét elveszítő Magyarországra, hanem előbb Ausztriában telepedett le. Tagja volt az ország válogatottjának, dolgozott az olimpiai bizottságnál és edzősködött, aztán 1963-ban kiköltözött Ausztráliába, ahol 2014-ben, életének 84. évében hunyt el. Végakarata az volt, hogy hamvai felét hozza haza a családja, a másik felét pedig Sydney környékén szórja szét.

A kosárlabdázásban is kiváló Rozsnyói az 1956-os ötkarikás játékokra a 3000 méteres akadályfutás esélyeseként utazott Melbourne-be, szeptemberben Budapesten világrekordot futott (8:35.6), két évvel korábban Bernben Európa-bajnok lett. Ekkoriban a számot még nem a kenyaiak uralták, Helsinkiben amerikai aranyérmest ünnepelhettek, azonban négy évvel később ausztrál földön sajnos nem magyart. Illetve egy ideig igen.

A győztes, a leggyorsabb a brit Chris Brasher volt 8:41.2 perces időeredményével (képünkön 226-os rajtszámmal), a versenybírók azonban diszkvalifikálták, mert akadályozta ellenfeleit. Brasher nem hagyta annyiban, fellebbezett, és maga mögött tudhatta riválisait is, az egy órán át olimpiai bajnok, egyébként ezüstérmes Rozsnyóit (656-os rajtszámmal), illetve a bronzérmes norvég Ernst Larsent, akik igazolták, nem bántotta őket brit ellenfelük. Brasher médiamunkás honfitársainak köszönhetően „folyékony kenyérrel” ünnepelt, vagyis az aranyérmét totál részegen vette át.

Rozsnyói Sándornak az ezüstérem miatt sem kellett bánkódnia, pláne, hogy futóteljesítménye mellett sportszerűségével is elismerést vívott ki világszerte. 2007-ben a Nemzetközi Fair Play Bizottság (akkori és jelenlegi elnöke Kamuti Jenő) diplomával jutalmazta meg, életműdíjat kapott.

„Csak annyit kellett volna mondanom, hogy Brasher akadályozott, s már enyém is az aranyérem. Ez viszont nem történt meg, így nem mondhattam mást” – így Rozsnyói az elismerése kapcsán, szavaival igazolva, hogy ha olimpiai bajnok végül sohasem lett, mindig is vérbeli sportember volt.