Budapest Maraton: közel 30 ezer induló a negyvenedik születésnapon

V. J./MTIV. J./MTI
2024.09.14. 12:36
Idén közel 30 ezer nevezőre számítanak a szervezők (Fotó: Árvai Károly, archív)
Közel 30 ezer résztvevője lesz október közepén a Budapest Maratonnak, amelyet negyven éve rendeztek meg először.



Az október 12-13-án sorra kerülő 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál szervezőinek szombati tájékoztatása szerint 1984 tavaszán 18 országból mintegy 700-an vettek részt a magyar főváros első maratoni futóversenyén. Azóta a létszám jelentősen emelkedett: 1993-ban neveztek először 10 ezernél többen, 2013-ban haladta meg az indulók száma első alkalommal a 20 ezret, 2017-ben a 30 ezret, az eddigi csúcsot pedig a 2018-as 34 ezer nevező jelenti.

A Budapest Maraton történetének három igazán nehéz időszaka volt: 1994-ben és 1995-ben pénzhiány miatt elmaradt a verseny, 2006-ban az utcai tüntetések miatt két héttel el kellett halasztani, 2020-ban és 2021-ben pedig a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag külföldi indulók nélkül zajlott és a korábbiak töredéke volt a résztvevők száma.

Idén közel 30 ezer nevezőre számítanak a szervezők, akik körülbelül száz országból várnak futókat.

 

Legfrissebb hírek

Budapest a tizenötödik a sportvárosok rangsorában

Egyéb egyéni
2026.09.21. 12:01

Cselgáncs Grand Slam: két ötödik hellyel zárták a mieink a versenyt

Egyéb egyéni
2026.09.13. 15:31

Cselgáncs: biztató kezdet a hazai world tour viadalon

Egyéb egyéni
2026.09.11. 20:04

Atlétikai világdöntő: országos csúccsal hetedik a magyar váltó mix 4x100 méteren

Atlétika
2026.09.11. 19:29

Cselgáncs: Vég Luca és Andrási Márton a bronzéremért küzdhet a hazai Grand Slamen

Egyéb egyéni
2026.09.11. 15:18

Cselgáncs: legjobbjaink lábadoznak, bizonyíthat a második vonal

Egyéb egyéni
2026.09.11. 11:12

Sebastian Coe: Azért gyűltünk össze itt, Budapesten, hogy kiderüljön, ki a legjobb!

Atlétika
2026.09.10. 16:30

Atlétikai Világdöntő: nem indul Budapesten a női távolugrás olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.09.07. 18:49