Halász Bence: Úgy tűnik, jó az átalakított edzésmunka, amivel készülünk

2025.03.17. 17:45
Halász Bence szerint jó úton haladnak (Fotó: Szabó Miklós)
Halász Bence kalapácsvető szerint a téli dobó Európa-kupa vasárnapi megnyerése jó visszaigazolása annak, hogy az átalakított edzésprogram, ami alapján a mostani szezonra készül, megfelelő.

Az olimpiai ezüst-, kétszeres világbajnoki bronz- és kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes atléta 78.75 méteres dobásával, erős mezőnyben zárt az élen Nicosiában, amit az M1 aktuális csatornának „biztató évkezdésként” jellemzett. 

„Jó visszaigazolása ez annak, hogy az új, átalakított edzésmunka, amit úgy gondoltunk, kipróbálunk, jól működik. Ezen az úton fogunk teljes erőbedobással tovább haladni, mivel az előző év hasonló időszakához képest bőven messzebbre ment a kalapács” – fogalmazott Halász Bence. 

A kalapácsvető kiemelte, a ciprusi 34 Celsius fokos hőmérséklet ugyan kicsit sok volt, de azt egy vizes törülköző segítségével jól tudta kezelni, ráadásul árnyék is volt, ahova el lehetett menekülni, így nem okozott semmilyen problémát az időjárás. 

„Az egytelen gond, amin szintén úrrá tudtam lenni, az volt, hogy a dobókör pereme egy centiméterrel alacsonyabb volt, mint a megszokott, emiatt kicsit változtatni kellett a dobásba való beleinduláson. Ezt ki tudtuk köszörülni, de több rontott kísérletem ennek volt köszönhető” – elemezte a viadalt Halász, aki a következő három hétben marad Cipruson, ahol szeretne jó minőséggel, nagy kedvvel és erőbedobással készülni. 

A szezonra vonatkozó terveiről egyelőre nem tudott sok információval szolgálni, mivel még nem tudja pontosan a nemzetközi versenynaptár állomásait, a nyári országos bajnokság és a szintén augusztusi, hazai Gyulai Memorial ugyanakkor biztos, hogy fontos lesz számára. 

„Ezek már közel lesznek az év fő versenyéhez, a szeptemberi világbajnoksághoz, így azokból már sokkal több következtetést le lehet majd vonni a vb tekintetében. Egyelőre az alapozási időszakban vagyunk, a formába hozást majd a világbajnokságra fogjuk ütemezni” – mondta Halász. 

A 27 éves kalapácsvető a tokiói vb-re vonatkozóan azt mondta: természetesen mindig a világbajnoki aranyérem a legfőbb célja, minden adódó lehetőségnél szeretné azt megszerezni, de ott nemcsak magával, hanem az ellenfeleivel is meg kell küzdenie. Ennek kapcsán külön kiemelte a kanadai olimpiai és világbajnok Ethan Katzberget, aki „az utóbbi években kimagaslik” a mezőnyből, ugyanakkor meglátása szerint „olyan edzésmunkával, amit most csinálnak, semmi sem lehetetlen”. 

A tokiói világbajnokság szeptember 13. és 21. között lesz.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
12 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
23 órája

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
Tegnap, 22:34

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
Tegnap, 21:45

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
Tegnap, 14:41

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
Tegnap, 6:36

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
2026.08.12. 21:39

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2026.08.12. 13:52