Nem rendezik meg az atlétikai Grand Slam záró versenyét

Vágólapra másolva!
2025.06.13. 09:58
null
Michael Johnson közleményben jelezte, nem rendezik meg új atlétikai sorozatának negyedik versenyét (Fotó: Getty Images)
Nem rendezik meg Michael Johnson új atlétikai sorozatának az utolsó, negyedik versenyét, amelynek Los Angeles adott volna otthont.

A meghívásos, pénzdíjas széria április elején Kingstonban indult, majd egy hónappal később Miamiban folytatódott, két hete pedig Philadelphiában rendezték a harmadik fordulót. A négyszeres olimpiai bajnok Johnson már a nyitó verseny előtt elmondta, hogy a bemutatkozó évben tesztelik majd a formátumot és ha kell, változtatnak rajta. Ennek megfelelően már menet közben is módosítottak a lebonyolításon, s a harmadik viadal az első kettőtől eltérően nem három-, hanem csak kétnapos volt. Csütörtökön pedig Johnson közleményben jelentette be, hogy nem kerül sor a Los Angeles-i versenyre, a Grand Slam jövője azonban biztosítva van és 2026-ban újra megrendezik.

„Néha olyan döntéseket kell hozni, amelyek kényelmetlenek, de a legfontosabb számunkra a sorozat jövője és fenntarthatósága – írta Johnson. – Mostantól 2026-ra figyelünk, a célunk, hogy továbbra is a legjobb versengéseket, küzdelmeket szállítsuk.”

A közlemény arra is kitért, hogy a Los Angeles-i versenyre eladott jegyek árát teljes egészében visszatérítik.

A Grand Slam minden állomásán a férfiaknál és a nőknél hat-hat szakágban versenyeztek az atléták. Az első két állomáson minden szakágban két-két futást tartottak, a harmadikon viszont a hosszútávfutóknak csak egy 3000 méter szerepelt a programban. A rövidtávú sprinterek 100 és 200 métert, a hosszútávú sprinterek 200 és 400 métert, a rövidtávú gátasok 100/110 m gátat és 100 métert, a hosszútávú gátasok 400 m gátat és 400 síkot, a középtávfutók 800 és 1500 métert teljesítettek. A futamokat a helyezések szerint pontokra váltották és a két-két futás alapján került ki a verseny szakági győztese, aki 100 ezer dollárt kapott, míg a második 50 ezret, a harmadik 30 ezret, és még a nyolcadik is 10 ezerrel gazdagodott. A hosszútávfutók díjazása a harmadik versenyen a fele volt ennek, azaz a győztes 50 ezer dollárt kapott.

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
1 perce

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
Tegnap, 12:09

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
Tegnap, 10:59

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
Tegnap, 7:10

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
2025.09.12. 18:45

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
2025.09.12. 13:57
Ezek is érdekelhetik