A szabályos alakzatok diplomása – Mátay Andrea 70 éves
Édesanyja, a sokszoros válogatott kosaras, Vékony Ilona azt szerette volna, ha teniszezik. Elkezdte, de abbahagyta, az viszont az anyai örömöt is szolgálta, hogy a magasugrást szerette, élvezte. Azt azért megkapta, hogy ha elmaradnak a sikerek, megbánja majd, hogy nem csapatsportot választott.
Nos, nem hiszem, hogy megbánta Mátay Andrea, hiszen fedett pályán volt Európa-bajnok, világcsúcstartó, szabadtéren universiadegyőztes – mindhárom címet 1979-ben nyerte el.
A világcsúcs volt az első, az országos bajnokságon már biztos győztesként előbb 196, majd 198 centiméterre javította a rekordot. A bécsi Európa-bajnokságon csak azért izgult, mert ismeretlen volt neki, hogy egyetlen esélyesként emlegették. Ezzel együtt nyert (192 cm), ahogy szeptemberben az universiadén is (194 cm), ahol vetélytársnak ott volt a világcsúcstartó (201) olasz Sara Simeoni és München nyugatnémet olimpiai bajnoka, Ulrike Meyfarth. Ők azonban hamar kiestek, Mátay Andreát pedig a zuhogó eső sem zavarta.
Ezek után ő lett az év sportolója, a Népsport összegzése szerint: „Lassan kifogyunk a jelzőkből, ha Mátay Andreáról lesz szó. A káprázatos, a lenyűgöző és az ehhez hasonló felsőfokú dicséretek elszürkülnek.”
Sokat szerepelt az újságok hasábjain, a jövőre nézve leginkább jellemző, amit a három kívánságát firtató kérdésre felelt: „Soká és boldogan éljen az egész család. Ha majd lesznek gyermekeim, legyenek egészségesek! S a harmadik, okosak, ügyesek is legyenek, vigyék sokra az életben!”
A felvetésre, hogy hol a sport, így felelt: „Ezek fontosabbak. Sokkal.”
Egy interjúban elmondta, mi jár a fejében, amikor készül az ugrásra.
„Gondolatban kétszer-háromszor nekifutok, minden apró mozdulatot lejátszok magamban. Másra? Nemigen szoktam gondolni. Néha jelentéktelen, apró dolgokra…, például a zoknimra, hogy jól húztam-e fel. Van, amikor beugrik néhány konfliktushelyzet, eszembe jut például egy vizsgám. Aztán a csend erőt ad, nekifutok…”
Technikájáról csak annyit, hogy a flop atyja, a bécsi Európa-bajnokságon vendégeskedő 1968. évi olimpiai bajnok, az amerikai Dick Fosbury is felsőfokon beszélt róla.
Szakírója volt a Nemzeti Sportnak, hozzáértését senki sem vitatta, vitathatta. Ám a középpontban a tanítás állt nála, matematika–fizika szakosként lett igazi pedagógus. A Móricz Zsigmond Gimnázium testnevelői időnként tudatták a diákokkal, hogy becsüljék meg magukat matematikából és fizikából, elvégre nem akárki a tanárnőjük.
Diplomamunkáját a szabályos alakzatokról írta – ehhez nem jár kommentár, de – ismerve őt – tisztelet mindenképpen.
