Gyulai Miklós támogatja a mezei futás felvételét a téli olimpia programjába

2025.10.09. 12:24
null
Gyulai Miklós (Fotó: Kovács Péter)
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke üdvözli és támogatja, hogy a mezei futás felkerüljön a 2030-as téli olimpia műsorára.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) munkacsoportot hozott létre annak feltérképezésére, hogy a havas-jeges sportok mellett milyen más sportágak szerepelhetnének a téli játékokon. Az első javaslatok között ott van a mezei futás és a terepkerékpározás is.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: abszolút támogatja a kezdeményezést, mert új terület nyílhat meg az atlétika számára, aminek révén még nagyobb tömegeket lehet bevonni a sokszínű sportágba.

Hozzátette, hogy amikor édesapja, Gyulai István – a Nemzetközi Atlétikai Szövetség volt főtitkára, aki 2006-ban hunyt el – még élt, már akkor is felvetődött az ötlet a mezei futás olimpiai programba illesztéséről, de a terv akkor megrekedt.

„A mezei futás versenyeit eleve ősszel és télen vagy kora tavasszal rendezik. Kétféle verseny létezik, az egyikben inkább dagonyás, sáros terepen kell teljesíteni, a másikban pedig főleg a futásé a főszerep, nem pedig az extrém körülményekhez való alkalmazkodásé. A vb-ket, Eb-ket főleg utóbbi jellemzi” – fogalmazott.

 

Legfrissebb hírek

Tajti-Márton Anita: Szemléletváltásra van szükség a magyar atlétikában

Atlétika
2026.08.03. 20:52

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Gyulai Miklós: Voltak, akik a Memorialt is támadták, majd helyet foglaltak a VIP-részlegben…

Atlétika
2026.07.29. 09:00

Atlétika: a rendkívüli közgyűlés megerősítette a három megmaradt elnökségi tagot

Atlétika
2026.07.21. 15:24

Gyulai Miklós azonnali hatállyal lemondott a MASZ elnöki posztjáról

Atlétika
2026.07.15. 17:29

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

Gyulai Miklós lemond az atlétikai szövetség elnöki posztjáról

Atlétika
2026.06.23. 14:18

Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

Téli sportok
2026.06.01. 20:02