Femke Bol fedett pályán nem fut több 800-at idén

2026.02.11. 08:55
null
Edzője nem teljesen elégedett Femke Bol 800 méteres teljesítményével (Fotó: Getty Images)
Femke Bol vasárnap Metzben kiváló futással mutatkozott be új távján, 800 méteren, ám a fedettpályás szezonban többet nem indul a négykörös távon.

A 4x400 méteres vegyes váltóval olimpiai bajnok, 400 gáton kétszeres világbajnok sztáratléta a francia városban végig vezetve győzött, méghozzá holland csúcsot jelentő 1:59.07 perces idővel. Edzője viszont nem volt teljesen elégedett a produkciójával és bejelentette, hogy tanítványa több 800-at nem fut az idényben.

„Femke még mindig egy kicsit túlságosan tiszteli a 800-at, ami a részidőiből is látszik. Mindent elmond, hogy a harmadik kétszáza lassabb volt mint az utolsó” – mondta a Molnár Attilát is edző Laurent Meulwy az EME Newsnak. Azt is elárulta, hogy Bol jövő csütörtökön, Lievinben 600 méteren rajtol, és elképzelhető, hogy márciusban, a toruni világbajnokságon vállalja a szereplést a 4x400 méteres holland váltóban.

Legfrissebb hírek

Atlétikai Eb: Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
35 perce

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
59 perce

Elképesztő bírói döntés: Az utolsó kilométeren büntették meg az éremért küzdő Venyercsán Bencét

Atlétika
9 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
Tegnap, 11:42

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2026.08.13. 23:57

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
2026.08.13. 22:34

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
2026.08.13. 21:45

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
2026.08.13. 14:41