Atlétikai Eb: a 19 éves Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
• Birmingham
2026.08.15. 21:10
null
Kriszt Sarolta nagyszerű Európa-bajnokságot zárt (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A Birminghamben zajló atlétikai Európa-bajnokság hétpróbázóinak utolsó versenyszámában, a 800 méteres síkfutásban Szűcs Szabina már nem állt rajthoz, a 19 éves Kriszt Sarolta viszont remek versenyzéssel a futamában a hatodik helyen zárt, és ezzel összesítésben is megszerezte a hatodik helyet.

A két magyar résztvevő közül Kriszt Sarolta a 11., Szűcs Szabina a 18. helyről várhatta a hétpróba második napját. Amennyire jól sikerült Krisztnek a távolugrás – 644 centivel a hatodik legjobb eredmény lett az övé –, Szűcsnek legalább annyira szerencsétlenül alakult: mindhárom kísérletét belépte, így pont nélkül zárta ezt a próbát.

A 19 éves Krisztnek a gerelyhajítás is jól ment. 46.67 méteres dobásával ismét a legjobbak között volt, így kinézett neki egy kiemelkedő eredmény az esti záró 800 méter előtt összesítésben. A befejező szám előtt az előkelő 6. helyen állt. Szűcs gerelyhajításban sem tudta kihozni magából, ami tökéletes állapotban benne lehetett volna, 39.44 méter került a neve mellé – a 800 méterre már nem állt oda.

A mindent eldöntő két kör előtt az ír Kate O’Connornak 51, illetve 71 pont volt az előnye a két holland, Emma Oosterwegel és Sofie Dokter előtt. Kriszt és az előtte álló német Sophie Weissenberg között már 204 pont volt a különbség, így a fiatal tehetségnek a 6. hely megtartása lehetett a reálisabb célja.

O’Connor hamar az élre állt, de Oosterwegel mindent megtett, hogy megtörje őt, sikertelenül. Az ír atléta 800-on harmadikként zárt, ezzel megnyerte az Európa-bajnokságot, amit a hét eddigi legnagyobb hangorkánja kísért. Kriszt az elején nagyon szépen tapadt a néhány ponttal mögötte álló lengyel Adrianna Sulek-Schubertre, majd 500 méternél el is lépett mellette. A célegyenesbe fordulva még a futamgyőzelem is belátható közelségben volt, végül ugyanúgy a 6. helyen ért célba, mint ahol az összetettben végzett.

A saját U20-as országos csúcsát 156 ponttal megjavító Kriszt Sarolta 6407 ponttal zárta első Eb-hétpróbáját a felnőttek között. Ez egy korosztállyal feljebb, az U23-asok között is magyar rekordot ért neki, Krizsán Xénia 2015-ös rekordját múlta felül (6322 pont).

A 2014-es kontinensbajnokságtól kezdve mindig volt magyar a legjobb tízben, ez a sorozat most sem szakadt meg, és immár hat Eb-t számlál.

– Mi volt a legjobb pillanata a két napnak?
– Az egész egyben. Egyáltalán nem izgultam, éretten tudtam végigcsinálni az egészet. Amikor ott ültem a call roomban a nagy nevek között, elkezdtem azt érezni, hogy itt a helyem – árulta el Kriszt Sarolta, a hétpróba Eb-6. helyezettje. 

– Hogyan gondolkodott a 800 méter előtt az elérhető helyezések kapcsán?
– Szerintem nem nagyon volt esélyem előre lépni, csak ha valami nagyon extra történik. A célom az volt, hogy az egyaránt erős futó lengyel Adrianna Sulek-Schubertet és az olasz Sveva Gerevinit belátható távolságon belül tartsam. Eredetileg a lengyel mögött akartam haladni, de aztán elment az olasz, onnantól rá kellett tapadnom.

– Bejött az az elképzelése, hogy a második nap az erőssége. Ki tudott belőle hozni mindent?
– A távol nagyon jól sikerült, szerencsénk is volt a széllel. A gerelyre ugyanez nem igaz, de azért az is jól ment. A nyolcszázzal az idén történt valami, amiért nem megy olyan extrán, mint tavaly. De ez most nem egy megszokott nyolcszázas futás volt, a célom annyi volt vele, hogy megtartsam a hatodik helyet.

– Mit jelent önnek, hogy nagy elődje, Krizsán Xénia U23-as országos csúcsát is megdöntötte?
– Xénit kicsiként már akkor is figyeltem, amikor még nem is hétpróbáztam. Durva belegondolni, hogy már elsőévesként U23-asként megdöntöttem a rekordját, bízom benne, hogy nemsokára a felnőtt csúcsát is meg tudom majd dönteni.

„Egyáltalán nem izgultam, éretteN tudtam végigcsinálni az egészet”

ATLÉTIKA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, BIRMINGHAM, 6. NAP
HÉTPRÓBA
800 M (UTOLSÓ SZÁM) EREDMÉNYE
1. Emma Oosterwegel (holland) 2:10.87 perc
2. Sveva Gerevini (olasz) 2:11.11
3. Kate O'Connor (ír) 2:11.74
...6. Kriszt Sarolta 2:12.93
A HÉTPRÓBA VÉGEREDMÉNYE
Európa-bajnok: Kate O’Connor (Írország) 6751 pont
2. Emma Oosterwegel (Hollandia) 6713
3. Sofie Dokter (Hollandia) 6664
4. Annik Kälin (Svájc) 6630
5. Sophie Weissenberg (Németország) 6496
6. Kriszt Sarolta 6407
Szűcs Szabina a gerelyhajítás után visszalépett

 

Legfrissebb hírek

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban

Atlétika
1 perce

Kriszt Sarolta: Nem izgultam, éretten tudtam végigcsinálni az egészet

Atlétika
29 perce

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
1 órája

Óriási országos csúccsal Eb-döntős a 4x100-as női váltónk!

Atlétika
8 órája

Elképesztő bírói döntés: Az utolsó kilométeren büntették meg az éremért küzdő Venyercsán Bencét

Atlétika
10 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
Tegnap, 22:33

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
Tegnap, 11:42

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2026.08.13. 23:57