Szenderffy Dániel döntőbe jutott hármasugrásban az atlétikai Eb-n

2026.08.12. 22:52
null
Szenderffy Dániel (Fotó: Facebook/Magyar Atlétika)
Szenderffy Dániel egyéni csúcsához közeli eredménnyel bejutott a férfi hármasugrás döntőjébe szerda este a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon.

A hármasugrók selejtezőjében a kvalifikációs szint 16.60 méter volt, a magyar ugró viszont 16.23-as egyéni csúccsal érkezett a versenyre, ráadásul úgy, hogy hosszú ideje nem versenyzett sérülés miatt.

Ilyen előzmények után úgy tűnt, kevés az esélye a fináléba jutásra. Az első ugrás nem is sikerült, a második sorozatban viszont kiválóan teljesített, 16.06 méternél ért a homokba, amivel összesítésben döntős helyre került. A folytatás izgalmasan alakult, s mivel a harmadik, utolsó körben a magyar atléta elmaradt a deszkától és nem tudott javítani (15.73 m), a riválisain is múlott a sorsa. Amikor befejezte versenyét a 13. helyen állt, ám még mindkét csoportban több olyan ugró volt hátra, akik képesek 16.06-nál jobbra. A vége viszont magyar szempontból kiválóan alakult, csak egyetlen rivális került Szenderffy elé, aki így nagy bravúrt elérve bejutott a fináléba.

„Kicsit félve jöttem az Európa-bajnokságra, mert volt egy sérülésem, amivel küzdöttem, az ob-t is kihagytam miatta. Viszont akkor is szerencsém volt, mert ugyan régen nem versenyeztem, mégis kvalifikáltam magam ide és most is mellém állt szerencse – nyilatkozta az MTI-nek boldogan a 27 éves ugró. – Őszintén szólva még most sem nagyon hiszem el, még azért meg kell, hogy nézzem, hogy biztosan ott van a q betű a nevem mellett.”

Szenderffy azt is elárulta, hogy a második ugrása nagyon feldobta, és úgy érzi, hogy akár 16.40 méteres eredményre is képes lehet. Nagyon bízik benne, hogy a fináléban ez ki is jön majd belőle. A döntőt szombaton közép-európai idő szerint 21.17 órától rendezik.

Szerda este két számmal folytatta versenyét a tízpróbázó Gálpál Zsombor, akinek a délelőttje nem sikerült jól és a 21. helyről várta a folytatást.

Előbb a magasugrást teljesítette a mezőny. A BHSE többpróbázója 1,78 méteren szállt be, és kezdőmagasságát, majd az 1,81-et is elsőre vitte, aztán 184-en és 187 centiméteren másodikra jutott át. A folytatásban 1,90-en - különösen harmadikra - nagyon közel volt ahhoz, hogy átjusson a léc felett, ám ez végül nem sikerült, így 687 ponttal fejezte be a számot, és a 22. helyre csúszott vissza.

A napzáró tusa a 400 méter volt, amelyben Gálpál a legerősebb futam kettes pályáján futott és 48.42 másodperces (889 pont) eredménnyel ért célba a hetedik helyen. Összességében ezzel a 14. legjobb volt a mezőnyben, összetettben pedig újra a 21. pozícióba lépett fel.

Csütörtökön délelőtt a 110 méter gáttal folytatódik a tízpróba, melyben a világbajnok német Leo Neugebauer áll az élen 4483 ponttal.

 

Legfrissebb hírek

Molnár Attila csupán 14 századdal maradt le az éremről 400 méteren

Atlétika
1 órája

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
2 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
Tegnap, 23:40

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
Tegnap, 22:56

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
Tegnap, 22:43

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
Tegnap, 22:33

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
Tegnap, 21:42

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
Tegnap, 21:18