A görög lapok dicsérik Torghellét és csapatát

Vágólapra másolva!
2005.09.28. 16:37
Címkék
Áradoznak a görög újságok a Panathinaikoszról, amely bravúros, 2-1-es győzelmet aratott a német Bremen ellen tegnap Athénban. A főszerepet vállaló Torghelle Sándor is sok dícséretet kapott, ám lecserélésének körülményei kapcsán ellentmondások adódtak.
Az argentin Ezequiel Gonzaleznek és Torghelle Sándornak (a háttérben) is kijutott az elismerésből
Az argentin Ezequiel Gonzaleznek és Torghelle Sándornak (a háttérben) is kijutott az elismerésből
Az argentin Ezequiel Gonzaleznek és Torghelle Sándornak (a háttérben) is kijutott az elismerésből
Az argentin Ezequiel Gonzaleznek és Torghelle Sándornak (a háttérben) is kijutott az elismerésből
A Derby Sport a címlapon a zöldek kihagyott helyzetei és a kapufák miatt kesereg, ugyanakkor méltatja Alberto Malesanit, aki remek taktikát választott.
"Zöld a Pana istene, megdöbbentő és meglepő győzelem" - harsogta a címlap.

A sportnapilap megszólaltatta Torghellét, aki elmondta, hogy a játékosok a meccs alatt is már a Barcelona elleni rangadóra gondoltak. Külön keretes írás foglalkozik a magyar csatár lecserélésével, aki szerkesztőségünknek azt mondta, hogy taktikai okokból hagyta el a pályát 58 perc után, míg a Derby Sport szerint a támadó kérte, hogy cseréljék le. Torghelle lejövetelekor a hazai szurkolók csalódottan fütyültek, mert szerintük a csatárnak még maradnia kellett volna, de a hátralévő időben kiderült, hogy a Panathinaikosz olasz trénere jól döntött. A magyar játékos több társával együtt 10-es skálán 9-est kapott az újság osztályzatában, a maximumot csak Malesani mester érdemelte ki.

A Sportime, az ország legnagyobb sportnapilapja 5-ös skálán 2.5-re értékelte a szőke magyar teljesítményét, ám ez azért van, mert csak 58 percig volt a pályán. Ennél a lapnál is többen kaptak 3.5-ös érdemjegyet, köztük a dél-afrikai Nasief Morris, a horvát Anthony Seric, az argentin Ezequiel Gonzalez és a görög Evangelosz Mantsziosz.

Ebben az újságban is foglalkoznak külön Torghellével, akiről megjegyzik, nem elég, hogy előkészített két gólt, ezen kívül bizonyította, hogy benne van az ereiben a brit és a magyar virtus, továbbá hogy számára fontosabb a csapatjáték, mint az egyénieskedés.

Az újság információi szerint a magyart fáradtság miatt vette le a pályáról a tréner, és a cikk írója azt sem hagyta szó nélkül, hogy Malesanit először kifütyülték a Panathinaikosz drukkerei a csatár lehozatala miatt, majd a lefújáskor már az itáliai trénert éltették.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
6 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
6 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
7 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
7 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
7 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
8 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik