Real Madrid: Ronaldo nem játszik a Lyon ellen a BL-ben

Vágólapra másolva!
2005.11.21. 20:05
Címkék
Kihagyja a francia bajnoki címvédő, jelenleg is listavezető Olympique Lyon elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzést Ronaldo, a spanyol Real Madrid brazil világbajnok csatára.

A heteken keresztül harcképtelen, sérülését Brazíliában is kezelő Ronaldót edzője, honfitársa, Vanderlei Luxemburgo félkész állapotban is berakta a hétvégi, Barcelona elleni, hazai pályán 3-0-ra elveszített rangadón a kezdőcsapatba. Majd ott is hagyta, jobbára szenvedni kilencven percen keresztül.

Persze, egy Ronaldo kaliberű játékost, egy ilyen felfokozott hangulatú rangadón nem nagyon kapnak le különben sem a trénerek, talán ennek köszönheti most a gólerős brazil támadó, hogy rásérült korábbi bajára, bal bokájával akadtak ismét gondjai. Ronaldo a mostani sérülését kezelte éppen, amikor a Nemzeti Sportban arról – is - nyilatkozott, hogy a profi futballisták túlterheltek, így egyrészt számszerűleg is gyakoribb a sérülésveszély, másrészt a fáradt test is hamarabb megadja magát, ráadásul nehezebben regenerálódik

Ronaldo ma nem vett részt a Real Madrid edzésén, helyette a klub edzőcsarnokában gimnasztikázott, majd úszott orvos és fizikóterapeuta felügyelete mellett.


Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!




Az NSO ajánlja:

A SPANYOL BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

FORDULÓRÓL FORDULÓRA

A SPANYOL BAJNOKSÁG SZURKOLÓI FÜZETE (letölthető)

Minden, amit a bajnokságról tudni kell

Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
11 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
11 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
11 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
11 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
12 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
12 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
13 órája
Ezek is érdekelhetik