Mourinho és Benítez összeveszett Hamann miatt

Vágólapra másolva!
2005.12.07. 12:34
Címkék
Dietmar Hamann először azt hitte, eltört a lába, amikor Michael Essien, a Chelsea középpályása nagyon csúnyán "beleszállt" a szerda esti ChelseaLiverpool Bajnokok Ligája-mérkőzés (0-0) elején. A német játékos szerint ez volt a legszörnyűbb szerelése.
Michael Essien (balra) majdnem súlyos sérülést okozott
Reuters
Michael Essien (balra) majdnem súlyos sérülést okozott
Michael Essien (balra) majdnem súlyos sérülést okozott
Reuters
Michael Essien (balra) majdnem súlyos sérülést okozott

"Ez volt életem legszörnyűbb belépője. Tényleg attól féltem, hogy eltörött a lábam"– emlékezett vissza Dietmar Hamann, a Liverpool középpályása azokra a pillanatokra, amikor Michael Essien, a Chelsea ghánai játékosa nyújtott lábbal, kíméletlenül beletalpalt a két együttes szerda esti BL-összecsapásán.

Megszólalt az ügyben Rafael Benítez, a címvédő Mersey-partiak mestere is.

"Minden tisztán látható a televíziós felvételeken – mondta a spanyol szakember. – Megvan a véleményem a dologról, láttam Hamann lábát."

Amikor az eset történt, Benítez össze is szólalkozott kollégájával, José Mourinhóval, jóllehet a Chelsea portugál mestere a beszámolók szerint nem is látta a szabálytalanságot.

Mourinho ennek ellenére azzal vádolta a liverpooli kispadon ülőket, hogy állandóan sírnak.

"Nem tudok mit hozzáfűzni a történtekhez, mert nem láttam – vallotta be a kékek menedzsere. – Annyit mondtam a liverpooli kispadnak, hogy az egész mérkőzésen csak sírnak. Egy kicsit le kellett volna ülniük relaxálni."

"Nem akarok olyan dolgokról vitatkozni, amelyek teljesen egyértelműek – vágott vissza Benítez. – Azt hiszem, José túl sokat beszél."

A mérkőzésen egyébként úgy tűnt, hogy a német bíró, Herbert Fandel figyelmét teljesen elkerülte az eset. Hamann azt mondta, végül is az a legfontosabb, hogy ez a szabálytalanság nem zavarta meg abban, hogy később a játékra összpontosítson.

"Mentem a labdára, és azt hiszem, ő is a labdáért jött, és eltalált a térdem alatt – mesélte a német középpályás. – A játékvezető nem látta, túl kell lépni rajta. Ha ilyesmi történik, az ember nem engedheti meg magának, hogy elvonja a figyelmét. Jól játszottunk, ellenőrzésünk alatt tartottuk a meccset, és elértük azt az eredményt, amely a csoportelsőséghez kellett."
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
14 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
15 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
15 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
15 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
15 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
16 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
17 órája
Ezek is érdekelhetik