Bajnokok Ligája: Budapesten keresztül Párizsba

Vágólapra másolva!
2006.03.24. 14:39
Címkék
Egyedi programsorozatot indított az UEFA Bajnokok Ligája és az esemény egyik főszponzora, a Heineken. A „Csak egy rúgás Párizs!” névre keresztelt program keretében a tavalyi Bajnokok Ligája döntőjének helyszínéről több ezer futballszurkoló bevonásával május 17-re, az idei döntő helyszínéig, Párizsig rúgják el a Heineken labdát.

A zöld labda az elkövetkező hónapokban ellátogat azokba a városokba, ahol a Bajnokok Ligája futballmeccsek játszódnak.

A "Csak egy rúgás Párizs" február 23-án indult Isztambulból és azóta már Szófia és Belgrád mellett Budapesten is járt az egyedi focilabda.

A magyar futballszurkolók rúgták a labdát a metróban, a Hősök terén, de még a Gellért fürdőben is passzolták, ívelték, vagy éppen fejelték a zöld labdát.

A labdát Európa szerte még emberek ezrei fogják Párizs felé továbbítani.

Lehet, hogy egyesek csak egyszer rúgnak bele, de az is lehet, hogy mások több száz méteren keresztül vezetik majd a labdát.

Ezt a hihetetlen körutat a Champions Planet csapata követi és beszámol a labda haladásáról, miközben a csapat tagjainak tilos a labdához érniük.

Szavazás

Mely' csapat nyeri a BL-t?

Írja be az itt látható számot!
Csupán azt kérhetik a rajongóktól a hét minden napján, hogy rúgják a labdát a következő célállomás irányába.

A labda mindig olyan városokból indul el, ahol az előző este Bajnokok Ligája focimeccset játszottak, majd halad tovább a néhány héttel azután esedékes Bajnokok Ligája meccs helyszíne felé.

A labda legújabb megállóhelyei folyamatosan nyomon követhetőek a www.championsplanet.hu oldalon.

Ezen az oldalon a futballrajongók nemcsak figyelhetik a labda útját, hanem kvízkérdések megválaszolásával, illetve a labda kilométerben megtett útjára tippelve VIP jegyeket nyerhetnek a Bajnokok Ligája párizsi döntőjére.
Legfrissebb hírek

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
16 perce

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
30 perce

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
55 perce

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
1 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
1 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
1 órája

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
2 órája

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik