BL-döntő: Terje Hauge lesz a játékvezető

Vágólapra másolva!
2006.05.15. 14:58
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése alapján Terje Hauge vezeti szerdán Párizsban az FC Barcelona-Arsenal Bajnokok Ligája-döntőt. Ez sportág történeti esemény lesz, mert norvég játékvezető először fújja a sípot BL-fináléban.

Hauge 1965. október 5-én Bergenben született, s 1982-ben kezdte bírói pályafutását. A norvég élvonalban 1990 óta szerepel, s s 1993-ban került a nemzetközi szövetség (FIFA) keretébe.

A norvég játékvezető első jelentősebb feladatát az 1994-es U18-as Európa-bajnokság jelentette, majd 1997-ben már a korosztályos világbajnokságon jutott szóhoz. A 2002-es koreai-japán közös rendezésű vb-n, majd a 2004-es portugáliai Eb-n is közreműködött.

Az UEFA klubsorozataiban 2001 óta számítanak Hauge munkájára. A BL-ben idén a norvég játékvezető dirigálta a Chelsea-FC Barcelona nyolcad- és az AC Milan-Olympique Lyon negyeddöntőt is.

Terje Hauge eddig egyszer fújta a sípot Arsenal-meccsen, s hatszor szerepelt FC Barcelona-találkozón.
Legfrissebb hírek

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
8 perce

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
8 perce

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
47 perce

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
2 órája

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik