Gravesen: Az én hibám a vereség

Vágólapra másolva!
2006.09.14. 14:14
Címkék
Thomas Gravesen, a skót bajnok Celtic labdarúgócsapatának középpályása elismerte, hogy a szerda esti Manchester Uniteddel szemben elvesztett Bajnokok Ligája mérkőzését elsősorban az ő hibái miatt vesztették el a „Katolikusok” az Old Traffordon.
A mérkőzés negatív hőse, Thomas Gravesen (balra) üldözi a két gólt szerző Luis Sahát
Reuters
A mérkőzés negatív hőse, Thomas Gravesen (balra) üldözi a két gólt szerző Luis Sahát
A mérkőzés negatív hőse, Thomas Gravesen (balra) üldözi a két gólt szerző Luis Sahát
Reuters
A mérkőzés negatív hőse, Thomas Gravesen (balra) üldözi a két gólt szerző Luis Sahát

A dán védekező középpályás saját bevallása szerint a manchesteriek második és harmadik góljában is csúnyán benne volt, és ezért kapott ki a skót csapat az F-csoport nyitófordulójában.

„Úgy gondolom, aki tegnap este látta a mérkőzést, az tudja, hogy miért kaptunk ki a Manchester Unitedtől. Az én hibáim miatt! – utalt a válogatott játékos arra, hogy az ő bakija előzte meg Luis Saha és Ole Gunnar Solskjaer találatát is.”

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
„Az egyetlen dolog, amit ezek után tehetek, hogy feltartom a kezemet és vállalom a felelősséget, habár ez már semmin nem segít – folytatta Gravesen. – Elkövettem két olyan súlyos hibát, amivel tönkretettem az egész csapat munkáját. Nem nehéz ezek után rájönnöm, hogy miben kell még fejlődnöm, de hogy jobb legyek rengeteget kell dolgoznom.”

A Celtic 2-1-es manchesteri vezetés után Nakamura csodálatos szabadrúgásgóljával még egyenlített, de a szünet utáni percekben Gravesen eladta a labdát a saját térfelén, és ez volt a közvetlen előzménye a harmadik, és egyben a győzelmet jelentő hazai gólnak.

„A mérőzés után, mikor bementünk az öltözőbe, senki nem hibáztatott, tudták, hogy erre nincs szükség – zárta le a nyilatkozatát a harminc éves dán.”

Gravesen a nyáron érkezett két millió fontért a spanyol Real Madrid együttesétől, pont azzal a céllal, hogy a Celtic középpályája stabilabb legyen.

A skótok egyébként szeptember 26-án lépnek legközelebb pályára a legrangosabb európai kupasorozatban, méghozzá hazai pályán fogadják a dán FC Köbenhavn gárdáját.
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
2 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
4 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
7 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
7 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
8 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
9 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
10 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
10 órája
Ezek is érdekelhetik