Kaká Yoann Gourcuffot dicséri

Vágólapra másolva!
2006.09.14. 13:11
Címkék
Magabiztos győzelmet aratott hazai pályán az AC Milan labdarúgó-csapata a Bajnokok Ligája H-csoportjában. Carlo Ancelotti legénysége hazai pályán az AEK Athént győzte le.
Kaká és Gourcuff gólöröme
Reuters
Kaká és Gourcuff gólöröme
Kaká és Gourcuff gólöröme
Reuters
Kaká és Gourcuff gólöröme

A milánóiak brazil játékmestere, Kaká a mérkőzés után dicsérte az egyik új szerzeményt, Yoann Gourcuffot, aki góllal mutatkozott be a Bajnokok Ligájában.

„Gourcuff hatalmas tehetség, és ezt a görögök ellen is bebizonyította. Az új játékosokkal – amint teljesen beépülnek a csapatba – eredményes szezon elé nézhetünk.”

„Az új igazolások nagyon fontosak számunkra, hiszen mind a Bajnokok Ligájában, mind a bajnokságban helyt kell állnunk – utóbbiban ráadásul nyolc pont hátránnyal indultunk.”

A mérkőzésen Carlo Ancelotti Alberto Gilardinót csak a kispadra ültette, helyette a brazil Ricardo Oliveira kezdett. Adriano Galliani, a Milan alelnöke elmondta, hogy az olasz támadó a vasárnapi meccsen játszani fog, most a taktika hozta úgy, hogy az AEK ellen a kispadon kapjon helyet.

Az AEK Athén csapatában pályára lépett a mérkőzésen Tőzsér Dániel is, aki a 70. percben váltotta Emersont a középpályán.
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
35 perce

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
2 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
5 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
6 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
7 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
8 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
8 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik