Megszakadt Jens Lehmann nagy sorozata

Vágólapra másolva!
2006.09.14. 11:22
Címkék
Hazája bajnokságában csak botladozik az Arsenal, a Bajnokok Ligája csoportkörében azonban jó rajtot vett, ugyanis idegenben győzte le a Hamburgot. Jens Lehmann jól védett a mérkőzésen, a végén a győzelem ellenére mégis bosszús lehetett: 835 perc után megszakadt a góltalansági sorozata.
Lehmann 835 perc után kapott gólt a Bajnokok Ligájában
Reuters
Lehmann 835 perc után kapott gólt a Bajnokok Ligájában
Lehmann 835 perc után kapott gólt a Bajnokok Ligájában
Reuters
Lehmann 835 perc után kapott gólt a Bajnokok Ligájában

A rutinos német kapus hálóját a 2004/05-ös sorozat nyolcaddöntőjében a 65. percben vette be a bayernes Haszan Szalihamidzsics, ám utána Lehmann „lehúzta a rolót”, az előző kiírásban nem kapott gólt.

Kirschstein kapus kiállítása döntött
Reuters
Kirschstein kapus kiállítása döntött
Az Arsenal viszont nem tudta megnyerni a Bajnokok Ligája-serleget, ugyanis a Barcelona 2-1-re legyőzte őket a döntőben – igaz, amikor a gólokat kapták, Lehmann már nem volt a pályán, őt a 18. percben kiállította Terje Hauge játékvezető.

A Hamburg ellen is szinte a végéig kihúzta kapott gól nélkül, ám a 90. percben Boubacar Sanogo bevette a hálóját. Ez azt jelenti, hogy a rekordja 853 percet ölel fel. Lehmann egyébként a Villarreal elleni elődöntő-visszavágón Edwin Van der Sar 658 perces csúcsát adta át a múltnak.

„Nagyon dühít a bekapott gól, mert elkerülhető lett volna” – nyilatkozott a meccs után Lehmann.

Az Arsenal Hamburg elleni mérkőzése a 10. percben dőlt el, amikor a kiugró Robin van Persie lábát elhúzta Sascha Kirschstein kapus. Peter Fröjdfeldt játékvezető megadta a büntetőt, sőt, a hamburgi hálóőrnek a piros lapot is felmutatta.

Arséne Wenger – bár elismerte, hogy nem látta a visszajátszást – jogosnak tartotta, hogy a svéd bíró megadta a büntetőt, kollégája, Thomas Doll ellenben kifakadt az ítélet kapcsán.

„Nem tudom még most sem megérteni, hogy lehetett ezért büntetőt és piros lapot adni. Ez az ítélet befolyásolta a mérkőzést. Nem volt büntető, ez világosan látszik a visszajátszásban is. Tizenegy emberrel nem vesztettünk volna.”
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
36 perce

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
2 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
5 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
6 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
7 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
8 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
8 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik