Carlo Ancelotti: Ez volt az eddigi legnagyobb sikerem a Milannal

2007.05.24. 10:10
A játékosként és edzőként is rengeteg sikert elért Carlo Ancelotti felsősfokon dicséri jelenlegi csapatát, véleménye szerint szerdán este aratta legnagyobb győzelmét az AC Milannal. A világhírű szakember elismeri, nem hozott igazán látványos játékot a Bajnokok Ligája athéni döntője, de ezt azzal indokolja, hogy a Liverpool FC ellen küzdeni kellett és nem villogni.
Ismét csúcson az AC Milan
Reuters
Ismét csúcson az AC Milan
Ismét csúcson az AC Milan
Reuters
Ismét csúcson az AC Milan

„Különleges eredményt értünk el. Fontos győzelmet arattunk, amelyet annak köszönhetünk, hogy sohasem veszítettük szem elől a célunkat” – kezdte nyilatkozatát Carlo Ancelotti, majd így folytatta: - Ez a legnagyobb győzelmünk, kevesen vártak tőlünk a szezon elején, hogy megnyerjük a legfontosabb trófeát. Talán senki sem bízott bennünk.”

A sikeredző futballistaként és trénerként is két-két alkalommal emelhette magasba a legértékesebb európai klubtrófeát.

„Különleges kapcsolatban állok a csapattal. Úgy érzem, a Milanhoz tartozom. Ennek a klubnak a mezét viseltem és nyertem értékes kupákat. Emiatt sem zavartak novemberben azok a pletykák, amelyek a menesztésemről szóltak. Szerettük volna elfelejteni azokat a rossz meccseket, amelyeket a szezon kezdetén játszottunk” – jegyezte meg a piros-feketék első számú szakmai vezetője.

A szakemberek és a szurkolók egy része a Manchester United elleni milánói elődöntő után már elkönyvelte Paolo Maldiniék újabb végső diadalát, sőt sokan az angolok elleni bámulatos teljesítmény megismétlését várták a fináléban. Szerdán este azért kiderült, az AC Milan másféle produkcióval is sikert arathat, ezúttal a látványosság helyett a céltudatosság került előtérbe.

„Nem volt látványos mérkőzés, de ennek oka, hogy a Liverpool képes arra, hogy megtörje az ellenfél játékát. Az első félidő nagyon nehéz volt, a Liverpool keményen támadott. Hatalmas nyomás nehezedett a középpályánkra, nem tudtuk megjátszani Kakát és Clarence Seedorfot” – értékelte a szünetig lejátszódott eseményeket Ancelotti, majd rátért a második szakaszra: - De mi is kemény csapatot alkotunk. Figyelmesen és óvatosan futballoztunk, s nagyon fontos volt, hogy Massimo Ambrosini és Alessandro Nesta is fitt volt a döntőben. A döntő olyan volt, mint az egész szezonunk: lassan kezdtünk, de az idő múlásával nőtt az önbizalmunk.”

Az AC Milan hetedik alkalommal diadalmaskodott a legnépszerűbb és legfontosabb európai kupasorozatban, ezzel második helyen áll az örökranglistán a kilencszer diadalmaskodó Real Madrid mögött.

EMLÉKEZTETŐ


A KEZDŐCSAPATOK:
AC MILAN LIVERPOOL FC
1 Dida 25 Reina
44 Oddo 3 Finnan
13 Nesta 23 Carragher
3 Maldini 5 Agger
18 Jankulovski 6 Riise
8 Gattuso 16 Pennant
21 Pirlo 14 Xabi Alonso
23 Ambrosini 20 Mascherano
10 Seedorf 32 Zenden
22 Kaká 8 Gerrard
9 F. Inzaghi 18 Kuyt
Vezetőedző: Vezetőedző:
Carlo Ancelotti Rafa Benítez

Gólszerző(k): Inzaghi (45., 82.), Kuyt (89.)
Cserék: Zenden h. Kewell (59.), Mascherano h. Crouch (78.), Jankulovski h. Kaladze (79.), Finnan h. Arbeloa (88.), Inzaghi h. Gilardino (88.), Seedorf h. Favalli (90+1.)
Sárga lap: Gattuso (40.), Jankulovski (54.), Mascherano (58.), Carragher (60.)
Legfrissebb hírek

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59