Carlo Ancelotti tart az Arsenal elleni visszavágó mérkőzéstől

2008.03.03. 09:32
Carlo Ancelotti, az AC Milan vezetőedzője úgy véli, a rengeteg sérülés még visszaüthet az Arsenal elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. Ronaldóra még hónapokig nem számíthat a szakvezető, Clarence Seedorf, Andrea Pirlo és Kaká pályára lépése pedig erősen kétséges a londoni együttes elleni sorsdöntő összecsapáson.

Szavazás

Ki lesz a bajnok 2008-ban a Premier League-ben?

Írja be az itt látható számot!
Ancelotti szerint a kezdő tizenegy kijelölése még nagyon sok fejtörést okozhat neki a BL-mérkőzés előtt: „Nagyon nehéz feladat vár majd ránk az Arsenal ellen, és a körülmények sem a mi malmunkra hajtják a vizet.”

„A létező legjobb teljesítményt kell nyújtanunk kedden, de ezt sajnos a sérültek tömkelege nagyban visszaveti.”

A milánóiak fáradtságra is panaszkodnak a nagy megmérettetés előtt, a decemberi klubvilágbajnokság óta ugyanis sorozatban játsszák a mérkőzéseket a „rossonerik”.

„Nehezen lehet bírni ezt a gyilkos tempót, amelyet a Serie A és a Bajnokok Ligája megkövetel tőlünk, egy ilyen menetelést csak nagyon bő játékoskerettel lehet bírni” – mondta a Milan szakembere.

Andrea Pirlo és a Kaká a kispadra sem ült le a Lazio elleni szombati bajnokin, míg Seedorf a 37. percben kért cserét izomfájdalom miatt.

Hogy kifutnak-e a pályára a San Siróban kedden este, ezt a milánóiak edzője csak a kezdő sípszó előtt közvetlenül fogja eldönteni.

„Mindannyian szeretnénk, hogy segítsék a csapatot már az első percektől, de a végsó szót csak az orvosi stáb fogja kimondani.”

A Milan az első mérkőzésen gólnélküli döntetlent játszott az „ágyúsokkal”, a visszavágón dől tehát el a továbbjutás.
Legfrissebb hírek

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59