BL: Herczeg szerint Polekszics nem tehet a gólokról

Vágólapra másolva!
2009.09.29. 23:30
Címkék
Herczeg András, a Debrecen klubmenedzsere a Lyon ellen 4–0-ra elveszített találkozót követően gratulált a vendégeknek. A szünetben arra kérte játékosait, hogy ne essenek pánikba, a gólokért pedig nem hibáztatja Vukasin Polekszicset.

„Nem volt álomszerű a kezdés, hamar gólt kaptunk, ami után kapkodva játszottunk, sokat hibáztunk, és ezt a Lyon könyörtelenül kihasználta – kezdte a sajtótájékoztatót Herczeg. – A második félidőben javultunk, voltak lövéseink, sőt Rudolf révén kapufánk is, de ez kevésnek bizonyult.”

„Jobb csapat a Lyon, ezért csak gratulálni tudunk a megérdemelt győzelméhez. Tudtuk a sorsolás pillanatában, hogy lehetnek nagy verések. Volt, aki kérdezte a továbbjutásunk után, nem bánjuk-e, hogy bekerültünk a BL-be, mert lehet, hogy beleszaladunk nagyobb vereségekbe. Akkor is azt mondtam, hogy ez benne van a játékban. Nekünk fejlődnünk kell, s legközelebb a Fiorentina ellen kell bizonyítanunk.”

Újságírói kérdésre válaszolva Herceg András elmondta, nem hibáztatja egyik gólért sem Vukasin Polekszicset, a szünetben pedig azt javasolta játékosainak, hogy ne essenek pánikba, mert azzal nem oldanak meg semmit.

A debreceni játékosok, úgy tűnik, nem is estek kétségbe, hiszen a második félidőben többet lőttek kapura, mint a Lyon. A találkozón egyébként a DVSC hétszer találta el a kaput, míg a Lyon nyolcszor. Sajnálatos, hogy az eredményen ez nem látszik...

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Csernai Pál hagyatéka is segítette a pilisi megújulást

Labdarúgó NB II
7 perce

Aranycipő: Haaland és Kane már 20 gólos, Igor Thiago egyre közelebb Mbappéhoz

Minden más foci
7 perce

23 pontos negyedik negyeddel a Houston elintézte a Steelerst – videó

Amerikai sportok
11 perce

NBA: James Harden győztes estén előzte meg Shaquille O'Nealt

Amerikai sportok
20 perce

„A következő Szoboszlai érkezhet” – így várják a Bournemouthhoz Tóth Alexet

Labdarúgó NB I
23 perce

Márton Luana: Mindig az arany a cél

Egyéb egyéni
38 perce

NHL: Nylander hosszabbításban döntött, Kucserov sorozatban kilencedik meccsén brillírozott

Amerikai sportok
46 perce

NB I-es rutinnal rendelkező játékosokkal erősített a másodosztályú BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
46 perce
Ezek is érdekelhetik