BL: Leandro sajnálja, hogy nem sikerült örömet szerezni a szurkolóknak

Vágólapra másolva!
2009.09.29. 23:12
Címkék
Herczeg András, a Debrecen klubmenedzsere a Lyon ellen elveszített Bajnokok Ligája-mérkőzés után elmondta, a két gyorsan kapott gól megfogta a csapatot. Leandro sajnálja, hogy nem sikerült örömet szerezni a szurkolóknak.

„Nagyon megfogta a csapatot a gyorsan kapott két gól, de a második félidőben bátrabban futballoztunk. Persze ekkor már a Lyon is visszavett a tempóból. Itthon szerettünk volna szorosabb meccset játszani. Labdarúgóim nem vesztették el a hitüket, nincs szégyenkeznivalójuk. Következő ellenfelünk, a Fiorentina hasonló kaliberű csapat, mint a Lyon" – mondta Herczeg András a TV2-nek a meccs után.

„Nagyon sajnálom, hogy így alakult a mérkőzés, főleg a szurkolók miatt. Túl sok hibát követtünk el. Jólesett, hogy a drukkerek a vereség ellenére is biztattak minket. Reméljük, jobban játszunk majd a Fiorentina ellen" – nyilatkozta Leandro a találkozó után.

„Nagyon sajnálom, hogy pontrúgásokból kaptuk a gólokat. A Fiorentina ellen is nehéz dolgunk lesz; ki kell értékelnünk a mai meccs tapasztalatait" – mondta Kiss Zoltán.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Csernai Pál hagyatéka is segítette a pilisi megújulást

Labdarúgó NB II
6 perce

Aranycipő: Haaland és Kane már 20 gólos, Igor Thiago egyre közelebb Mbappéhoz

Minden más foci
7 perce

23 pontos negyedik negyeddel a Houston elintézte a Steelerst – videó

Amerikai sportok
11 perce

NBA: James Harden győztes estén előzte meg Shaquille O'Nealt

Amerikai sportok
20 perce

„A következő Szoboszlai érkezhet” – így várják a Bournemouthhoz Tóth Alexet

Labdarúgó NB I
23 perce

Márton Luana: Mindig az arany a cél

Egyéb egyéni
38 perce

NHL: Nylander hosszabbításban döntött, Kucserov sorozatban kilencedik meccsén brillírozott

Amerikai sportok
45 perce

NB I-es rutinnal rendelkező játékosokkal erősített a másodosztályú BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
46 perce
Ezek is érdekelhetik