„A Fiorentina volt legközelebb a szintünkhöz”

Vágólapra másolva!
2009.10.21. 09:06
Címkék
A DVSC védője, Komlósi Ádám úgy véli, csapata azért kapott rövid időn belül három gólt is a Fiorentina elleni BL-mérkőzésen, mert a vezetés megszerzése után elkapta a hév az együttest, ezért nagyon fegyelmezetlenné vált. A Fiorentina kapusa, Sébastien Frey a Loki csatárát, Rudolf Gergelyt dicsérte a 4–3-as olasz győzelemmel befejeződött találkozót követően.

 

A brazil Leandro (jobbra) a családtagjainak is bizonyítani akart a Fiorentina ellen (Fotóó: Mirkó István)
A brazil Leandro (jobbra) a családtagjainak is bizonyítani akart a Fiorentina ellen (Fotóó: Mirkó István)

„Nagyon elkapott bennünket a hév az első gól után, sokkal fegyelmezettebbnek kellett volna lennünk. Túl nagy volt a lelkesedésünk, nem figyeltünk, így tudott fordítani a Fiorentina. Nagyon csalódott vagyok a négy kapott gól miatt, különösen, hogy mindegyiket az első félidőben kaptuk. Ez egyébként sokat elárul az abban az időszakban nyújtott teljesítményünkről" – próbálta kutatni a vereség okait a Nemzeti Sport Online kérdésére Komlósi Ádám.

„Leginkább a Fiorentina volt közel a mi szintünkhöz, a Lyon és a Liverpool is sokkal gyorsabb futballt játszik, mint az olasz gárda" – tette hozzá a védő.

A csapat balhátvédje, Leandro egyetértett Komlósival abban, hogy mi lehetett az oka a sorozatban kapott góloknak.

„Fegyelmezettebbnek kellett volna lennünk a vezető találat után, sajnos túlságosan is kinyíltunk. Annak örülök, hogy a közönség a sok gól miatt jól szórakozott, de az lett volna az igazán jó, ha pontot szerzünk" – fogalmazott a brazil futballista, aki hozzátette, hogy a szurkolók mellett a lelátón ülő családtagjainak is bizonyítani akart a találkozón, és úgy érzi, nem vallott szégyent.

A mérkőzést követően a Fiorentina öltözőjéből először Sébastien Frey jött ki, aki elmondta, a Loki bizonyította, hogy nem lehet lebecsülni.

„A gólokról, amiket kaptunk, elsősorban a védelem tehet, ez persze nem kisebbíti a debreceni játékosok érdemeit, Rudolf pedig nagyszerű gólt szerzett. Ezúttal személyesen is tapasztaltuk, hogy nem szabad lebecsülni a Debrecent, jó csapat a magyar bajnok" – értékelt röviden a kapus, aki elárulta azt is, hogy Rudolf Gergely nevét már korábban is ismerte, akkor hallott róla, amikor a csatár még Franciaországban légióskodott.

Most alighanem egy életre megjegyezte a második debreceni gólszerző nevét. Rudolf 15 méterről a bal oldalról jobb lábbal csavart a hosszú felső sarokba.

A mérkőzésről szóló beszámolónkat itt olvashatja!

 

BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Debrecen (magyar)–Fiorentina (olasz) 3–4
G: Czvitkovics 2., Rudolf 28., Coulibaly 88., ill. Mutu 6., 20., Gilardino 10., Santana 37.
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lyon 3 3 0 0 7–1 +6  9
2. Fiorentina 3 2 0 1 6–4 +2  6
3. Liverpool 3 1 0 2 2–4 –2  3
4. Debrecen 3 0 0 3 3–9 –6  0

 

 

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Málta–Magyarország a póló Eb-n, DVSC–FTC rangadó a női kézilabda-bajnokságban

Minden más foci
13 perce

Angol Ligakupa: a helyzeteivel jobban gazdálkodó City nyerte meg az elődöntő első felvonását

Angol labdarúgás
14 perce

Che Adams duplázott, a Torino kiejtette a Romát az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
16 perce

Francia Kupa: kilencet lőtt hatodosztályú ellenfelének a Marseille

Francia labdarúgás
29 perce

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
31 perce

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
46 perce

Megvan az olaszok és a románok második győzelme a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik