Adrian Mutu: „Elég furcsa meccs volt”

Vágólapra másolva!
2009.10.21. 09:57
Címkék
A hét gólt hozó keddi találkozót követően elégedetten nyilatkoztak a Fiorentina labdarúgói, hisz az idegenben szerzett három ponttal a csoport második helyére ugrottak, letaszítva onnan a Liverpoolt. A mérkőzéssel kapcsolatban Alberto Gilardino a gyors egyenlítést emelte ki, mint a győzelem alapját, míg Adrian Mutu szerint a sok kapott gól miatt furcsa mérkőzés volt, de ismerve a csapat erejét, nem meglepő a siker.

 

Gilardino (labdával) úgy érzi, a gyors egyenlítés meghatározó volt (Fotó: Török Attila)
Gilardino (labdával) úgy érzi, a gyors egyenlítés meghatározó volt (Fotó: Török Attila)

„Nagyon fontos volt, hogy rögtön egyenlíteni tudtunk, és hamarosan jött a második gól is. Három egyes vezetésünk után végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést, még akkor is, ha ezután kaptunk két gólt" – kezdte a mérkőzés utáni nyilatkozatát Alberto Gilardino.

A Loki ellen gólt és gólpasszt jegyző válogatott támadó a mérkőzés rövid értékelését követően már a jövőbe tekintett, és a továbbjutási esélyeket taglalta.

„A csoportban ezzel nagy lépést tettünk a továbbjutás felé. Most következik két meccs hazai pályán, a Debrecen és a Lyon ellen. Minden rajtunk múlik majd" – mondta a csatár.

Gilardinónak fontos szerepe volt a győzelemben, de a csatár elismerően nyilatkozott a két gólt szerző csapattársáról, Adrian Muturól is, akiről bombagólja után biztosan nem őriznek szép emlékeket a Debrecen labdarúgói.

„Örülök Adrian teljesítményének, annál is inkább, mert a meccs előtt nem volt száz százalékos állapotban. De szerencsére felépült, és ha jól van, a csapat egyik legfontosabb eleme, ahogyan azt ezúttal is bizonyította" – zárta értékelését a támadó.

Ami pedig Mutut illeti, természetesen ő is elégedetten nyilatkozott, annak ellenére, hogy nem mindegyik csapatrészt találta tökéletesnek.

„Elég furcsa mérkőzés volt, mert a védelmünk olykor kihagyott, és nem megszokott a hét gól egy nemzetközi kupameccsen. A Bajnokok Ligája más, mint a bajnokság, így ez a teljesítmény mindenképpen erőt adó és megnyugtató" – fogalmazott a román csatár.

„Szerencsére teljesen jól vagyok, csak az volt a kérdés, hogy végig bírom-e a meccset. Ami a csoport második helyét illeti, nem jelent meglepetést számomra, tisztában vagyok a csapat erejével. Ha a mestert meggyőzzük, talán trióban Gilardinóval és Joveticcsel még jobbak lehetnénk" – tette hozzá.

A mérkőzésről szóló beszámolónkat itt olvashatja! 

BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Debrecen (magyar)–Fiorentina (olasz) 3–4
G: Czvitkovics 2., Rudolf 28., Coulibaly 88., ill. Mutu 6., 20., Gilardino 10., Santana 37.
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lyon 3 3 0 0 7–1 +6  9
2. Fiorentina 3 2 0 1 6–4 +2  6
3. Liverpool 3 1 0 2 2–4 –2  3
4. Debrecen 3 0 0 3 3–9 –6  0

 

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Málta–Magyarország a póló Eb-n, DVSC–FTC rangadó a női kézilabda-bajnokságban

Minden más foci
12 perce

Angol Ligakupa: a helyzeteivel jobban gazdálkodó City nyerte meg az elődöntő első felvonását

Angol labdarúgás
13 perce

Che Adams duplázott, a Torino kiejtette a Romát az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
15 perce

Francia Kupa: kilencet lőtt hatodosztályú ellenfelének a Marseille

Francia labdarúgás
28 perce

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
30 perce

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
45 perce

Megvan az olaszok és a románok második győzelme a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik