Bajnokok Ligája: A szünet utáni játékot kell a jövőben nyújtani - Bodnár

Vágólapra másolva!
2009.10.20. 23:06
Címkék
A Debrecent erősítő Bodnár László szerint a negyed óra alatt bekapott három gólt nem bírta el csapata a Fiorentina elleni mérkőzésen (3–4).

„A vezető találatunk után tizenöt perc alatt három gólt kaptunk, ezt pedig egy csapat sem bírja el – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Tv2-nek a lefújás után Bodnár László, a Loki jobbhátvédje. – Úgy beszéltük meg, hogy nem állunk vissza, ezért is játszottunk két csatárral az elejétől kezdve. A második játékrészben szinte odaszögeztük őket a kapujukhoz, de az egyenlítés már nem jött össze. A szünet után mutatott játékunkat kell a jövőben nyújtanunk, és akkor meglehet a pontszerzés.”

„Szerencsére már az elején gólt lőttünk, de sajnos hamar fordítani tudtak – mondta Kiss Zoltán a találkozót követően. – Végig partiban voltunk velük, sőt a második félidőben nekünk akadtak nagyobb helyzeteink. Ma bebizonyítottuk, hogy az ilyen nagy csapatok ellen is megálljuk a helyünket. Szeretném megköszönni a közönségnek a fantasztikus buzdítást.”

Legfrissebb hírek

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
45 perce

Mike Tomlin nem folytatja tovább a Pittsburgh Steelers vezetőedzőjeként – hivatalos

Amerikai sportok
46 perce

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
1 órája

Több szektort is be kell zárnia a DVSC-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Michael Carrick lett a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Megvan az olaszok második győzelme a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája

Hozta a kötelezőt az Esztergom, közel 30 góllal verte meg a sereghajtót a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája

Női röplabda: kettős sikerrel lett negyeddöntős a Kaposvár a Challenge-kupában

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik