Bajnokok Ligája: Frey szerint Rudolf nagyszerű gólt szerzett

Vágólapra másolva!
2009.10.21. 07:06
Címkék
A Debrecen–Fiorentina BL-találkozót (3–4) követően az olasz csapat öltözőjéből először Sébastien Frey, a vendégek francia kapusa jött ki, aki a Nemzeti Sport munkatársának érdeklődésére elmondta, hogy jót beszélgetett a mérkőzés után honfitársával, Adamo Coulibalyval.
„A gólokról elsősorban a védelem tehet, ez persze nem kisebbíti a debreceni játékosok érdemeit, Rudolf Gergely pedig nagyszerű gólt szerzett. Ezúttal személyesen is tapasztaltuk, hogy nem szabad lebecsülni a Debrecent, jó csapat a magyar bajnok” – értékelt röviden a kapus, aki elárulta azt is, hogy Rudolf nevét már korábban is ismerte, akkor hallott róla, amikor a csatár még Franciaországban légióskodott.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Málta–Magyarország a póló Eb-n, DVSC–FTC rangadó a női kézilabda-bajnokságban

Minden más foci
15 perce

Angol Ligakupa: a helyzeteivel jobban gazdálkodó City nyerte meg az elődöntő első felvonását

Angol labdarúgás
16 perce

Che Adams duplázott, a Torino kiejtette a Romát az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
18 perce

Francia Kupa: kilencet lőtt hatodosztályú ellenfelének a Marseille

Francia labdarúgás
31 perce

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
32 perce

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
47 perce

Megvan az olaszok és a románok második győzelme a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik