Bajnokok Ligája: Túlságosan tiszteltük a Fiorentinát - Herczeg

Vágólapra másolva!
2009.10.20. 22:49
Címkék
A Bajnokok Ligája E-csoportjában a Fiorentina ellen 4–3-ra veszítő DVSC klubmenedzsere, Herczeg András szerint a fő oka az volt a vereségüknek, hogy túlságosan tisztelték ellenfelüket.
„Túlságosan tiszteltük a Fiorentinát, nem ütköztünk eleget, kevés párharcot nyertünk meg – értékelt a meccs után Herczeg András, a Debrecen klubmenedzsere. – Az első félidőben veszítettük el a mérkőzést, védekezésben nagy hibákat követtünk el. Ezek a klasszisjátékosok minden egyes kihagyást könyörtelenül kihasználnak. A csapatom azonban megtette, ami az erejéből telt, jó mérkőzést játszottunk, de nagyon sajnálom, hogy nem jött össze legalább a pontszerzés. Minden ilyen találkozóból tanulunk, és remélem, hogy legközelebb már többet fel tudunk ebből használni.”
Legfrissebb hírek

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
45 perce

Mike Tomlin nem folytatja tovább a Pittsburgh Steelers vezetőedzőjeként – hivatalos

Amerikai sportok
46 perce

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
1 órája

Több szektort is be kell zárnia a DVSC-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Michael Carrick lett a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Megvan az olaszok második győzelme a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája

Hozta a kötelezőt az Esztergom, közel 30 góllal verte meg a sereghajtót a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája

Női röplabda: kettős sikerrel lett negyeddöntős a Kaposvár a Challenge-kupában

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik