Corriere dello Sport: „gol alla Del Piero”

M. Z.M. Z.
2009.10.21. 14:57
Címkék
A keddi Bajnokok Ligája-mérkőzést követően megnéztük, miként írnak a találkozóról a legnagyobb olasz napilapok internetes portáljai. A vélemények szerint a Fiorentina győzelme megérdemelt volt a látványos találkozón, a magyarok közül kiemelik Coulibaly teljesítményét és Rudolf remekbe szabott találatát.
A Corriere dello Sport Del Pieróhoz hasonlította Rudolfot (fotó: Németh Ferenc)
A Corriere dello Sport Del Pieróhoz hasonlította Rudolfot (fotó: Németh Ferenc)

La Gazzetta dello Sport

Olaszország elsőszámú sportnapilapja internetes oldalán kifejti, hogy a Fiorentinát jéghideg zuhany érte a mérkőzés elején, de szerencsére a remek formájához visszatérő Mutu vezetésével szinte rögtön „megszáradt" az olasz csapat. A találkozó szórakoztató és látványos volt, köszönhetően a sok gólnak, de az első félidőben gyakorlatilag semmi taktika nem volt felfedezhető a csapatok játékában.

A második játékrészben a firenzeiek már okosan tartották az eredményt, emiatt gyakran unalomba is fulladt a mérkőzés. A vége felé – elsősorban Coulibalynak köszönhetően – izgalmassá válhatott volna a találkozó, de Frey remekül látta el a feladatát.

Corriere dello Sport

A napilap címlapján Mutu fotójával tudósít a találkozóról, a „Fiorentina, igen – gólfesztivál Budapesten" szalagcímmel. Az újság internetes oldala szerint a meccs már az első félidőben eldőlt, az ijesztő kezdést követően Mutu „kapcsolta be" a firenzei csapatot.

Rudolf Gergely „Del Pierós" találatát követően a Debrecen lassan visszajött a mérkőzésbe, ám a második félidőben a Fiorentina okosan irányította a játékot, az iram is alábbhagyott, amikor pedig bravúrra volt szükség, Frey a helyén volt.

La Repubblica

Látványos, közönségszórakoztató meccs, határtalan örömmel a végén – írja a napilap a honlapján. Minden rendkívül hamar, a 20. percig eldőlt, hatalmas iramot és négy gólt láthatott addig a közönség. A Debrecen fizikailag és technikailag is magas szinten teljesített ebben a periódusban, ám egyik csapat sem fordított elég figyelmet a védekezésre. A lap szerint a Fiorentina látványos fejlődésen megy keresztül az utóbbi időben.

A második félidőben aztán Montolivo vezetésével megtalálta az egyensúlyt az olasz csapat, kontrollálta a mérkőzést. Coulibaly fejesgólja izgalmassá tette a végét, de a toszkánok kihúzták a lefújásig, és nagyon fontos pontokat szereztek.

La Stampa

Látványos mérkőzés megérdemelt Fiorentina sikerrel – írja cikkében a népszerű olasz napilap. Az újság honlapján a második félidőnek mindössze egy mondatot szentel, megemlítve Coulibaly találatát.

A cikk kiemeli Mutu és Gilardino remek teljesítményét, illetve hangsúlyozza, mennyire fontos volt, hogy a Fiorentina gyorsan válaszolt a mérkőzés elején kapott gólra.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
4 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
5 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
5 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik