DVSC: Rudolf Gergely játéka kérdéses a Fiorentina ellen

Vágólapra másolva!
2009.10.18. 13:35
Címkék
Rudolf Gergely, a DVSC labdarúgócsapatának csatára vírusos fertőzés miatt nem biztos, hogy vállalni tudja a játékot a Fiorentina elleni keddi BL-mérkőzésen – adta hírül a debreceni klub hivatalos honlapja.

A csatár másfél hete Portugáliában, a válogatottnál elkapott egy vírusos fertőzést, ám néhány nap alatt helyrejött, és vállalni tudta szerdán a dánok elleni meccset. Úgy tűnik azonban, hogy a támadó visszaesett, hiszen erős rosszullétre panaszkodik, orvoshoz jár.

Herczeg András elmondta, nagyon kicsi a valószínűsége, hogy Rudolf Gergely keddre, a csapat Fiorentina elleni Bajnokok Ligája mérkőzésére felépül. Ebben az esetben elképzelhető, hogy ismét egy csatárral áll majd ki a Loki – olvasható a klub hivatalos honlapján, a dvsc.hu-n.

Legfrissebb hírek

Kiss Péter Pál: Hálás vagyok, hogy hatodszor is én nyertem

Egyéb egyéni
1 perce

Felkészülési meccsek: kikapott a norvég ezüstérmestől a Diósgyőr, ikszelt a Paks és a Szpari

Labdarúgó NB I
21 perce

A jövő lehetséges sztárjaival találkozott Budapesten a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke

Egyéb egyéni
26 perce

A Kecskemét elköszönt a korábbi NB I-es védőtől, aki a Szegedhez tart

Labdarúgó NB II
34 perce

Vajon erőt tudnak-e mutatni a balkáni válogatottak a férfi kézilabda Eb-n?

Kézilabda
34 perce

„Szia, Sportgála!” – a hős kisfiú is jelen volt az év legjobbjainak díjazásán

Egyéb egyéni
38 perce

Férfi vízilabda Eb: a szerbek világsztárja a mieink ellen térhet vissza

Vízilabda
55 perce

Miljan Krpics új szerepkörben bizonyíthat az ETO-nál

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik