Herczeg a gól- és pontszerzésben bízik

Vágólapra másolva!
2009.10.20. 17:59
null
Cesare Prandelli kedvét elronthatják a debreceniek (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligájában a Debrecen a Puskás Ferenc Stadionban fogadja az olasz Fiorentina együttesét. Herczeg András csapata első BL-csoportkörös góljának megszerzésében bízik, kollégája, Cesare Prandelli pedig abban, hogy ott folytatják, ahol a Juventus elleni hétvégi bajnokin abbahagyták.
„Remélem, hogy nem követjük el újra ugyanazokat a hibákat, amelyeket a Lyon elleni legutóbbi hazai BL-mérkőzésünk elején – mondta Herczeg András a találkozó felvezetéseként. – Ebben az esetben ugyanis talán tudunk szerezni egy gólt, amellyel jó eredményt érhetünk el. Tudjuk, hogy ez nehéz lesz, mert a Fiorentina európai szintű klasszisokat vonultat fel, akik bármikor képesek váratlant húzni. Kielemeztük négy vagy öt mérkőzésüket, de sohasem lehetett náluk tudni, hogy éppen milyen  megoldással lepik meg az ellenfelüket. Reméljük, hogy egy szórakoztató mérkőzést játszunk a Puskás Ferenc Stadionban, és hamarosan megszerezzük az első pontot, pontjainkat a sorozatban."

„A Debrecennek jó csapata van, a futballt kifejezetten játszó együttest ismerhettünk meg bennük – udvariaskodott Cesare Prandelli. – Természetesen ellenük is jó eredményt akarunk elérni, ehhez nekünk kedden is hoznunk kell az utóbbi mérkőzéseken mutatott jó formánkat, bár tisztában vagyunk azzal, hogy ez nagyon nehéz lesz. A Juventus elleni hétvégi bajnokin nagyon pozitív volt a játékosaim hozzáállása, arra és a gyors támadójátékunkra építhetünk, de önmagában ezzel nem tudjuk eldönteni a találkozót. Keményen dolgoztunk azért az elmúlt néhány évben, hogy learassuk munkánk gyümölcsét, de játékosaim még motiválhatók."

A Debrecen és a Fiorentina korábban még nem találkozott egymással, sőt a hajdúságiak olasz klubcsapattal sem mérkőztek még alig egy évtizedre visszatekintő nemzetközi kupaszereplésük során.

Az olaszok ellenben találkoztak már magyar klubokkal, igaz, nem mostanában, hanem az 1960-as években. Az 1961-ben KEK-et nyerő firenzei gárda 1962 áprilisában az Újpest vendégeként az elődöntő visszavágóján 1–0-ra győzött, és így 3–0-s összesítéssel bejutott a fináléba. Az 1966–1967-es kiírásban viszont hiába szerzett hazai pályán egygólos előnyt a Fiorentina (1–0), már az első fordulóban búcsúzni kényszerült, mert a visszavágón kikapott a Rába ETO-tól 4–2-re.
Legfrissebb hírek

Megvan az olaszok második győzelme a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
24 perce

Hozta a kötelezőt az Esztergom, közel 30 góllal verte meg a sereghajtót a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
45 perce

Női röplabda: kettős sikerrel lett negyeddöntős a Kaposvár a Challenge-kupában

Röplabda
1 órája

A dudaszó pillanatában kapott kosárral esett ki a Szolnok a kosár BL-ből

Kosárlabda
1 órája

Tóth Balázs: Jó volt újra védeni

Légiósok
1 órája

Női röplabda BL: idén és jövőre is Isztambulban lesz a négyes döntő

Röplabda
1 órája

Még a legjobb hatba is becsúszhat a Volán

Jégkorong
1 órája

Arbeloa nem próbál új Mourinhóvá válni a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik