Sepp Blatter a Debrecen BL-meccsén

Vágólapra másolva!
2009.10.12. 14:16
null
Sepp Blatter is Budapestre látogat (fotó: Reuters)
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke, Sepp Blatter október 20-án, kedden a Puskás Ferenc Stadionban nézi meg a DVSC-TEVA–Fiorentina BL-csoportmérkőzést – tudta meg a Nemzeti Sport.

A futballvilág első embere arra a konferenciára érkezik Budapestre, amelyet a FIFA 6+5-ös szabályának bevezetésének támogatására szervezett meg kollégáival együtt Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke, fideszes képviselő.

„A nemzetközi szövetség tervezete szerint a jövőben a nemzeti bajnokságokban a hat saját nevelésű játékos mellett öt légiós szerepelhetne egyszerre egy-egy klubcsapatban a mérkőzéseken – mondta a FIFA 6+5-ös szabálya kapcsán Bánki Erik a hétfői sajtóbeszélgetésen.

„A kezdeményezéshez több csapatsportág is csatlakozna, így az október huszadikán kezdődő budapesti konferencia nem csak a futballügyek miatt lesz érdekes. Több száz sportdiplamatát várunk, és a konferenciát megtiszteli látogatásával Joseph Blatter, a FIFA elnöke is, aki kedden a Puskás Ferenc Akadémiára látogat, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen arról, milyen muníciói vannak a magyar utánpótlásnak, majd pedig a Puskás-stadionban nézi végig a Debrecen–Fiorentina Bajnokok Ligája-mérkőzést.”
 

Legfrissebb hírek

Kiss Péter Pál: Hálás vagyok, hogy hatodszor is én nyertem

Egyéb egyéni
1 perce

Felkészülési meccsek: kikapott a norvég ezüstérmestől a Diósgyőr, ikszelt a Paks és a Szpari

Labdarúgó NB I
21 perce

A jövő lehetséges sztárjaival találkozott Budapesten a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke

Egyéb egyéni
26 perce

A Kecskemét elköszönt a korábbi NB I-es védőtől, aki a Szegedhez tart

Labdarúgó NB II
34 perce

Vajon erőt tudnak-e mutatni a balkáni válogatottak a férfi kézilabda Eb-n?

Kézilabda
34 perce

„Szia, Sportgála!” – a hős kisfiú is jelen volt az év legjobbjainak díjazásán

Egyéb egyéni
38 perce

Férfi vízilabda Eb: a szerbek világsztárja a mieink ellen térhet vissza

Vízilabda
55 perce

Miljan Krpics új szerepkörben bizonyíthat az ETO-nál

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik