Signori figyelmeztetése: Vigyázz, Fiorentina!

Vágólapra másolva!
2009.10.19. 17:46
null
Signori szerint a papírforma megtévesztő (Fotó: Németh Ferenc-NS-archív)
Címkék
Kedden folytatja szereplését a Bajnokok Ligájában a Debrecen labdarúgócsapata, amely a Puskás Ferenc Standionban az olasz Fiorentina ellen lép majd pályára. A firenzeiek a mérkőzés kapcsán megszólaltatták az olasz élvonal korábbi gólvágóját, a Serie A háromszoros gólkirályát, Giuseppe Signorit, aki négy évvel ezelőtt rövid ideig a Sopront erősítve a magyar élvonalban légióskodott.

„Bizonyos szempontból könnyű meccs elé néz a Fiorentina, legalábbis a papírforma ezt diktálja – olvasható Signori nyilatkozata a firenzei klub honlapján. – Azonban más szempontból igenis nagy a veszély. A Debrecent ugyanis alulértékelik. Az utóbbi időben többször is a BL-főtáblára kerülhetett volna, de nem volt szerencséje. Olyan csapatokkal találkozott a selejtezőkben, mint például a Manchester United. Most viszont nagyobb szerencséje volt a sorsolásnál, és sikerült bejutnia."

Nemcsak Signori az egyetlen futballista, aki kapcsolódási pontot jelenthet a jelenkor magyar és olasz klubfutballja között, hanem a Brescia kölcsönjátékosa, Feczesin Róbert is.

A két labdarúgóban közös még a soproni múlt, ám az Újpestről érkező Feczesin csak azután igazolt a hűség városába, amikorra a kilenc találkozón pályára lépő olasz csatár már távozott. Ettől függetlenül Signori véleményt formált Feczesinről, illetve úgy egyébként a magyar játékosokról.

„A magyar foci fejlődése? Détári Lajos óta kevés igazán nagy tehetség bukkant föl náluk, de az utóbbi időben a magyar csapatok sokat fejlődtek. Megtalálják a megfelelő labdarúgókat a játékukhoz, így jobb, ha vigyáz majd a Fiorentina is. Feczesin? 1986-os születésű fiatal csatár, akit hazájában a sportág nagy tehetségeként emlegetnek."

A Debrecen az BL-csoportkör első fordulójában 1–0-s vereséget szenvedett az angol Liverpool otthonában, majd a francia Lyontól kapott ki Budapesten 4–0-ra. A Fiorentina a Lyon elleni idegenbeli 1–0-s vereséggel kezdett, hogy aztán hazai környezetben a Liverpoolt múlja felül 2–0-ra.

Legfrissebb hírek

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
2 perce

Vb-címet ért a kitartás, a hit és a lojalitás – Lando Norris-sorozat, 3. rész

Képes Sport
5 perce

Bejelentették Barcelonában Joao Cancelo visszatérését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
6 perce

Eltiltást kapott Conte az Inter elleni meccsen történt kiállítása miatt

Olasz labdarúgás
14 perce

68. Nemzeti Sport Gála – így oszlottak meg az elmúlt év legjobbjaira leadott szavazatok

Egyéb egyéni
19 perce

DVTK: az AS Romában nevelkedő válogatott védő érkezett – NS-infó

Labdarúgó NB I
27 perce

Csúnyán kiszúrtak a kétszeres világbajnokkal, nem vehet részt a téli olimpián

Téli sportok
42 perce

Vívás: értékes skalpot is szerzett Segoviában a leány kardcsapat

Utánpótlássport
48 perce
Ezek is érdekelhetik