„Akár a DVSC, akár a Pool lő gólt, örülni fogok”

2009.11.24. 16:19
Címkék
Kozma István a Liverpool hivatalos honlapjának nyilatkozott az angolok mai, DVSC elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésének esélyeiről, valamint azt is elárulta, hogy kinek fog szurkolni. A Mersey-partiak eddigi egyetlen magyar labdarúgója, aki tétmérkőzésen is pályára lépett a klub színeiben, a Pool fiatal magyar tehetségeiről – Gulácsi Péterről, Németh Krisztiánról és Simon Andrásról – is szót ejtett.

Kozma István (balra) egykori Liverpool-játékos a Vasas pályaedzőjeként dolgozik (fotó: Czagány Balázs - archív)
Kozma István (balra) egykori Liverpool-játékos a Vasas pályaedzőjeként dolgozik (fotó: Czagány Balázs - archív)

„Ha a Liverpool olyan jól fog játszani, mint tette azt például a Manchester United 2–0-s legyőzésénél, akkor nem lehet gondja a győzelemmel. Most azonban a vendégeken lesz a teher, míg a Debrecen felszabadultan játszhat" – vélekedett az esélyekről Kozma István a Liverpool hivatalos honlapjának megkeresésére.

„Hogy kinek fogok drukkolni? Ez nehéz kérdés, mivel magyar vagyok. Talán örülnék, ha szerezne a Debrecen egy pontot, de a Liverpool mindig fontos helyet fog elfoglalni a szívemben. Annak is örülök majd, ha a Debrecen talál be, és annak is, ha a Liverpool" – válaszolta Kozma rafináltan az angol riporter kérdésére.

A Liverpool eddigi egyetlen, a csapatnál felnőtt tétmérkőzésen is bemutatkozó magyar labdarúgóját természetesen a klub fiatal magyar tehetségeiről is faggatták, azaz a jelenleg az AEK Athénnál, illetve a Córdobánál kölcsönben futballozó Németh Krisztiánról és Simon Andrásról, valamint Gulácsi Péter kapusról.

„Nagyon sokat tudok róluk, mindannyian tehetséges játékosok. Szerintem Németh Krisztián a legnagyobb reménység" – vélekedett Kozma, aki jelenleg az élvonalbeli Vasas másodedzője.

Legfrissebb hírek

Kölcsönvették a Debrecen ukrán védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 perce

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
25 perce

Márton Gréta: Nagyon nehéz volt elfogadni a sérülést...

Kézilabda
47 perce

Búcsú a tengerészkirálytól – emlékezés V. Haraldról

Képes Sport
1 órája

Megvan Petkovic utódja az algériai labdarúgó-válogatottnál

Minden más foci
1 órája

Arany, ezüst és bronz: sikeresen szerepelt a magyar válogatott a Nomád Világjátékokon

Egyéb egyéni
1 órája

Mariano Gómez az Újpest ellen is tisztelegne

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapest Félmaraton: ismét Karsai Gábor és Vindics-Tóth Lili Anna a magyar bajnok

Atlétika
1 órája