Barcelona: Márquez nem újinfluenzás, játszhat az Inter ellen

2009.11.23. 00:17
Címkék
A katalán klub tájékoztatása szerint pályára léphet az Inter elleni keddi, hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen a Barcelona mexikói labdarúgója, Rafael Márquez.

Az orvosi vizsgálatok ugyanis kiderítették, hogy a védőként és középpályásként is bevethető labdarúgó – csapattársaival, Éric Abidallal és Yaya Touréval ellentétben – nem kapta el az újinfluenzát, ahogy ezt korábban gyanították.

A hír igen jól jött Pep Guardiola vezetőedző számára, hiszen Abidal és Touré, valamint a korábbi klubjával, a Sahtar Doneckkel a selejtezőben már szereplő ukrán Dmitro Csihrinszkij távollétében minden védőre szüksége van az életbevágóan fontos meccsen.

Elöl a könnyebb sérüléssel bajlódó Zlatan Ibrahimovic és Lionel Messi játéka továbbra is kérdéses.

Legfrissebb hírek

Vezet a szünetben a Zalaegerszeg – ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Labdarúgó NB I
9 perce

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
32 perce

A Leipzig sportigazgatója elmondta, miért esett el Willi Orbán a közel 4.7 milliárd forintos szaúdi szerződéstől

Német labdarúgás
32 perce

Jobban kezdett az FTC a Buducsnoszt ellen – Godecs a 10. percben piros lapot kapott

Kézilabda
35 perce

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
36 perce

Borza Helgát feltöltötte a KAT, jöhet a sűrű ősz

Csupasport
36 perce

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
1 órája

Russell vezet Gasly és Verstappen előtt; Leclerc összetörte a Ferrarit – Olasz Nagydíj, verseny

F1
1 órája