BL-retro: kövesse figyelemmel az FTC-Grasshoppers meccset!

2009.11.24. 13:00
Címkék
Tizennégy évet kellett várni rá, de a Debreceni VSC második magyar csapatként bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, és ma este az angol Liverpool ellen lejátssza harmadik, egyben utolsó hazai mérkőzését is.

Amellett, hogy a Nemzeti Sport Online kiemelten foglalkozik a piros-fehérek Bajnokok Ligája-szereplésével, úgy gondoltuk, ebből az alkalomból érdemes felidézni az első magyar BL-részvétel pillanatait: a Ferencváros az 1995–1996-os szezonban az Anderlecht elleni selejtezőbeli sikerrel lépett be az elitligába, amelyben a spanyol Real Madriddal, a holland Ajaxszal és a svájci Grasshoppersszel került egy csoportba.

Ahogy most a Loki bejutása, úgy az FTC korabeli teljesítménye is nagy élményt jelentett – klubhovatartozástól függetlenül – a magyar szurkolóknak, ezért indítottuk el BL-retro minisorozatunkat.

Összefoglaló cikkünk mellett 13 órától „élő", szöveges tudósítást adunk az 1995. november 22-én lejátszott Ferencváros–Grasshoppers mérkőzésről. Akit érdekel, újra átélheti a zöld-fehérek tizennégy évvel ezelőtti találkozóját a svájciak ellen, este pedig szurkolhat a Debrecennek, hogy jól szerepeljen a Liverpool ellen a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában.

KATTINTSON IDE, HOGY ELÉRJE „ÉLŐ", SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNKAT A 14 ÉVVEL EZELŐTTI MECCSRŐL!

Legfrissebb hírek

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
9 perce

Russell vezet Gasly és Verstappen előtt; Leclerc összetörte a Ferrarit – Olasz Nagydíj, verseny

F1
31 perce

A 10-es mez: Vitális Milán egyre inkább otthon van Athénban

Légiósok
46 perce

Román Liga 2: Vida gólt szerzett Husztiék ellen – videó

Minden más foci
53 perce

Kölcsönvették a Debrecen ukrán védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
1 órája

Márton Gréta: Nagyon nehéz volt elfogadni a sérülést...

Kézilabda
2 órája

Búcsú a tengerészkirálytól – emlékezés V. Haraldról

Képes Sport
2 órája