BL: Wenger segítője már a döntetlennek is örült volna

2012.10.24. 23:56
A Bajnokok Ligája B-csoportjában az Arsenal meglepő, de megérdemelt 2–0-s vereséget szenvedett a Schalkétól. A vendégek vezéregyéniségei elégedettek, az angolok önkritikát gyakoroltak.

„Nem kezdtünk jól, első félidei játékunkkal abszolúte nem vagyok elégedett – nyilatkozta Huub Stevens, a Schalke trénere. – Egy lépéssel mindig le voltunk maradva, túlságosan is félénken futballoztunk. A szünet után aztán olyan választ adtunk ezekre a problémákra, hogy győzelmünkhöz nem fért kétség. Megérdemeltük."Huub Stevens, a Schalke trénere. – Egy lépéssel mindig le voltunk maradva, túlságosan is félénken futballoztunk. A szünet után aztán olyan választ adtunk ezekre a problémákra, hogy győzelmünkhöz nem fért kétség. Megérdemeltük."

„Remek eredmény ez számunkra, hét pontunk van ebben a remek csoportban. Három találkozónk van még, mindhármat meg szeretnénk nyerni. A győzelem kulcsa az volt, hogy védelmünk és középpályássorunk együtt tudott működni, nem engedtük az ellenfelet térhez, kibontakozni, kontráink pedig jól sültek el" – így Klaas-Jan Huntelaar, a Schalke gólgépe.

„Nagy pofont kaptunk – értékelt az Arsenal menedzserasszisztense, Steve Bould. – A válogatott mérkőzések miatti szünet után nem találjuk magunkat, de az is igaz, nem voltunk eléggé elszántak. Ha egy gól nélküli döntetlennel megúsztuk volna, elégedett lettem volna. Az döntött, hogy nem alakítottunk ki elegendő gólhelyzetet. Fáradtak és elcsigázottak voltunk."

„Igazán csalódott vagyok, kikaptunk a hétvégén a Norwichtól, és most is jobb eredményre számítottunk. A két vereség oka ugyanaz: nem volt elegendő helyzetünk. Pedig mi mindent beleadtunk, de nem volt egyszerű mérkőzés. Kemény ez az időszak számunkra, de keményen kell dolgoznunk" – kesergett Thomas Vermaelen, az angolok védője.

Legfrissebb hírek

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:45

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
2026.10.13. 08:04

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35