Milan: Berlusconi emberfogást alkalmazna Messi ellen

Vágólapra másolva!
2013.02.18. 15:44
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan elnöke, Silvio Berlusconi az együttes szerdai, Barcelona elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő elleni mérkőzése előtt Lionel Messi megállításának lehetőségéről beszélt.
„Nagyon nehéz legyőzni a Barcelonát – mondta a korábbi miniszterelnök, majd kitért az ellenfél legjobbjának megállítására is. – Még mindig nem találtam időt arra, hogy beszéljek Massimiliano Allegri edzővel, de nem fogom neki megmondani, mit válasszon a csapat, sosem tettem ilyet. Tudom mi a szerepe az elnöknek és mi az edzőnek, és ezeket tiszteletben is tartom, ugyanakkor az elnöknek joga van tanácsot adni az edzőnek. Ebben az esetben az én javaslatom az lenne, hogy Messit emberfogással próbáljuk megállítani.”A tanácsokat az edzőknek szívesen osztogató Berlusconi azt is elárulta, hogy a következő szezonban Allegri marad a piros-feketék kispadján.„Ha az elnök nem ért egyet az edzővel, akkor kirúgja őt, de Allegri még mindig itt van, és szerződése van a követekező szezonra” – tette hozzá az elnök.
Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
16 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
17 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
17 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
22 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21
Ezek is érdekelhetik