BL: Allegri szerint ez másmilyen meccs lesz, mint egy bajnoki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.17. 20:45
Bár a Milan rosszul kezdett a bajnokságban, Massimiliano Allegri bízik benne, hogy a Bajnokok Ligájában teljesen más arcát mutatja a csapata.

A lombardiai csapat az első három bajnokijából csak egyet nyert meg, ráadásul a hétvégén úgy játszott 2–2-t Torinóban, hogy néhány perccel a vége előtt még 2–0-ra mentek a hazaiak. Balotelli már a ráadásban egyenlített tizenegyesből.

„Nem játszottunk jól szombaton, egészen pontosan nagyon rosszak voltunk, a Torino rengeteg problémát okozott nekünk – értékelt a vezetőedző a sajtótájékoztatón. – A Celtic elleni meccs viszont teljesen más lesz, hiszen itt teljesen más a hangulat.”

Allegri hozzátette, hogy nagyon nehéz ellenféllel kerültek szembe, amely egyrészt nagyon erős fizikailag, másrészt technikás játékosok alkotják, főleg a támadórészlegben.

A Milanban várhatóan nem szerepel a sérült Stephan El Shaarawy és Kaká sem. Allegri úgy tervezi, a középpályán Antonio Nocerino, Nigel de Jong és Sulley Muntari kap helyet, elöl pedig Alessandro Matri és Mario Balotelli, az viszont kérdéses, hogy mögöttük Valter Birsa vagy Robinho játszik majd.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01
Ezek is érdekelhetik