BL: Egyetlen hibánkért drágán megfizettünk - Martino

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.23. 08:38
A Barcelona 1–1-es döntetlent ért el a Milan otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. A vendégek argentin trénere, Gerardo Martino szerint drágán megfizettek a hibájukért, és ismét bebizonyosodott: a mezőnyfölény, a játék irányítása önmagában még nem garancia a győzelemre.

„Ugyanaz történt velünk, mint az Osasuna ellen, irányítottuk ugyan a mérkőzést, de ez nem volt elég ahhoz, hogy győzzünk is – értékelte a látottakat Martino. – Sokkal több tiszta és direktebb támadást kellett volna vezetünk, amire viszont ezúttal nem voltunk képesek. Ez nem jelenti, hogy ne értékelném játékosaim teljesítményét, hiszen ez az eredmény számunkra kedvező, bár úgy gondolom, hogy nekünk minden találkozónkon a három pont megszerzésében kell gondolkodnunk.”Martino. – Sokkal több tiszta és direktebb támadást kellett volna vezetünk, amire viszont ezúttal nem voltunk képesek. Ez nem jelenti, hogy ne értékelném játékosaim teljesítményét, hiszen ez az eredmény számunkra kedvező, bár úgy gondolom, hogy nekünk minden találkozónkon a három pont megszerzésében kell gondolkodnunk.”

A szünet után a Barca teljesen beszorította a Milant, a házigazdák maximum a kontráikban bízhattak.

„Riválisaink számára a kontrajáték mindig egy lehetőség, és ahogy közeledünk a lefújáshoz, ebben egyre nagyobb a veszély. Andrés Iniesta és Adriano előtt ígéretes helyzet adódott, irányítottuk a játékot, a Milan nagyon ritkán tudta kihozni a labdát. Mi egyetlen hibát követtünk el a meccsen, és azért drágán megfizettünk.”

A dél-amerikai szakember nem vont párhuzamot a keddi BL-összecsapás és a szombati bajnoki között, már ami a kezdőcsapatot illeti. Ahogy elmondta: eddig a Milanra készültek, és az általa legideálisabbnak vélt tizeneggyel kezdett, de a Real Madridra hangolva is elmondhatja ugyanezt. És majd meglátja, mit hoz a hátralévő három nap. Mindeközben továbbra is gondol az előttük álló hosszú szezonra, azt viszont nem hiszi, hogy játékuk megtorpant, a teljesítményük visszaesett volna.

Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30