BL: „Földrengéssel járna a Barca kiesése, károkat okozna az UEFA-nak”

Vágólapra másolva!
2016.04.06. 08:05
Diego Simeone igyekezett visszafogni magát, ám játékosai nem rejtették véka alá, kit hibáztatnak a vereségért: Filipe Luís, az Atlético Madrid védője egyenesen az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) machinációját sejti a barcelonai 2–1-es vereség mögött.

„A jogtalan kiállításig jók voltunk, ám a piros sok mindent meghatározott. De tudjuk, hogy ez megtörténhet. Maximális szigorral büntettek minket. Ez fáj. Földrengéssel járna, ha kiesne a Barcelona, ami károkat okozna az UEFA-nak” – mondta Filipe Luís, az Atlético brazil szélső védője.

„Jobbak voltunk tizenegy a tizenegy ellen, játszottuk a saját játékunkat, mélyen védekeztünk, de kitörtünk a kontrákkal. Két lap tönkretette a heti jó munkánkat. Még életben vagyunk, ám kevesebb opciónk maradt, mert Torrest elveszítettük. Az öltöző nem boldog. Nehéz a dagály ellen harcolni. A korábbi meccsen kiállítottak, mert megrúgtam Messit. Nekik mit kell tenniük, hogy így járjanak? Suárez agresszívan viselkedett, az is piros volt. Engem megbüntettek, ami rendben is van, de ez is ugyanúgy büntetendő.” Filipe Luís, az Atlético brazil szélső védője.

„Jobbak voltunk tizenegy a tizenegy ellen, játszottuk a saját játékunkat, mélyen védekeztünk, de kitörtünk a kontrákkal. Két lap tönkretette a heti jó munkánkat. Még életben vagyunk, ám kevesebb opciónk maradt, mert Torrest elveszítettük. Az öltöző nem boldog. Nehéz a dagály ellen harcolni. A korábbi meccsen kiállítottak, mert megrúgtam Messit. Nekik mit kell tenniük, hogy így járjanak? Suárez agresszívan viselkedett, az is piros volt. Engem megbüntettek, ami rendben is van, de ez is ugyanúgy büntetendő.”

A két vezetőedző, Luis Enrique és Diego Simeone nyilatkozatát itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40
Ezek is érdekelhetik