BL: A fiamnak igaza van, az Inter edzője leszek – Simeone

Vágólapra másolva!
2016.12.05. 22:44
null
Diego Simeone (Fotó: Action Images)
Csak persze nem egyik napról a másikra – ezt is világossá tette Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője, akit a Bayern München elleni keddi labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón szembesítettek fia minapi kijelentésével.

 

Az olasz élvonalbeli Genoában futballozó Giovanni Simeone a múlt héten beszélt az Onda Cero spanyol rádióállomásnak arról, hogy szerinte édesapja edzőként visszatér játékoskori klubjához, az Interhez, ami – a milánói klub hullámzó teljesítménye ismeretében – érthetően nagy izgalmat keltett a spanyol és az olasz sajtó berkeiben.

„Teljesen normális, ha a fiam, az apám, a testvérem vagy a feleségem ilyet mond, mert mindannyian tisztában vannak azzal, hogy egy napon tényleg én leszek az Inter edzője – vette védelmébe fiát az Interhez bevallottan kötődő Diego Simeone, érzékeltetve, hogy ez azért nem a közeljövő eseménye lesz. – Pillanatnyilag semmi mondanivalóm a jövőmről, hiszen a helyzetem abszolút tiszta és rendezett.”

Az Atlético biztos csoportelsőként érkezett a Bayernhez, ha kikap, akkor is marad hárompontnyi előnye, de Simeone szerint ez nem bizonyíték arra, hogy a müncheni csapat – amely a német bajnokságban is „csak” második – krízisben lenne.

„Nem hiszem, hogy válságban lennének. Az idény hosszú, előfordulhatnak hullámvölgyek. Ma ők, holnap mi, holnapután mások téveszthetnek lépést. Edzőjüket, Carlo Ancelottit ismerve nincs kétségem afelől, hogy a Bayern versenyben lesz a Bajnokok Ligája-serlegért” – tette hozzá Simeone.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ – a keddi program
A-CSOPORT

20.45: Basel–Arsenal (Tv: Film Mánia)
20.45: PSG–Ludogorec
B-CSOPORT
20.45: Dinamo Kijev–Besiktas
20.45: Benfica–Napoli (Tv: M4 Sport)
C-CSOPORT
20.45: Manchester City–Celtic
20.45: Barcelona–Mönchengladbach (Tv: Sport1)
D-CSOPORT
20.45: Bayern München–Atlético Madrid (Tv: Sport2)
20.45: PSV–Rosztov

Legfrissebb hírek

Csaknem tízmillió euróért csatáznak az olasz Szuperkupában a Serie A élcsapatai

Olasz labdarúgás
2025.12.18. 12:10

Az Inter a tabellát, Martínez a góllövőlistát vezeti a genovai sikerrel

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 19:58

Lautaro Martínez duplázott, győzött Pisában az Inter

Olasz labdarúgás
2025.11.30. 15:47

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

„Egy ilyen vereség nyomot hagyhat maga után” – Cristian Chivu az elbukott milánói derbiről

Olasz labdarúgás
2025.11.24. 10:03

A Milan nyerte a Derby della Madonninát!

Olasz labdarúgás
2025.11.23. 22:47

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 22:51

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39
Ezek is érdekelhetik