BL: először olasz, spanyol, angol, német négyes a négy között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.11. 22:48
A Bajnokok Ligája történetében először fordul elő, hogy Európa négy (jelenlegi) legerősebb bajnoksága egy-egy csapatot ad az elődöntőbe. A sorozat elődjében, a BEK-ben is csak egyszer volt olyan, hogy olasz, német, spanyol, angol négyes alkotta a legjobb négy mezőnyét.

Szerdán a Real Madrid és a Bayern München csatlakozott a Romához és a Liverpoolhoz a Bajnokok Ligája elődöntőjének mezőnyében, ezzel a negyeddöntőhöz hasonlóan a következő körben is ott lesz mind a négy topliga képviselője.

Miként az idei negyeddöntő, az elődöntő is az első lesz a BL történetében abból a szempontból, hogy spanyol, angol, olasz és német klubok, klub is szerepel benne (más viszont senki).

Arra, hogy négy különböző nemzetiségű csapat legyen a négy között, legutóbb 2010-ben volt példa, amikor az Inter, a Bayern München, a Lyon és a Barcelona volt elődöntős (tehát Angliát Franciaország „helyettesítette”).

Olyan, hogy pont a „nagy négyes” klubjai szerepeljenek a végjátékban, csak a BL elődjében, a BEK-ben fordult elő, és abban is mindössze egyszer, 1981-ben. Érdekes, hogy 37 évvel ezelőtt is ott volt az elődöntőben a Bayern, a Liverpool és a Real Madrid. A Pool a Bayernt győzte le, a Real Madrid pedig az Intert. A Palotai Károly vezette párizsi fináléban aztán a Liverpool Alan Kennedy góljával 1–0-ra felülmúlta a Realt.

A BL-elődöntő sorsolását péntek délben tartják meg.

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
Tegnap, 10:28

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44