BL: gond a reptéren, késve érkezett a Dortmund Madridba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.06. 13:37
null
A Dortmund magángépe csak fél órával később szálhatott le Madridban (Fotó: AFP)
Kisebb fennakadással kezdődött a Borussia Dortmund madridi kalandja. A Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában az Atlético Madridhoz látogat a német csapat, ám az őket szállító repülőgép nem tudott a tervezett időben landolni hétfőn a spanyol főváros Aeropuerto de Madrid-Barajas nevű légikikötőjének kifutópályáján.

 

A gépet vezető pilótáknak ugyanis meg kellett szakítaniuk a leszállást, más szóval át kellett startolniuk a madridi reptéren – emiatt fél órával később tudták letenni a Dortmund 2016-ban átadott, fekete-sárgára festett, Eurowings által üzemeltetett Airbus A320-as repülőgépét.

„Elnézést kérünk, de ahogy önök is észrevehették, újra fel kellett emelkednünk. Ennek az oka az volt, hogy egy másik gép nem tudta időben elhagyni a kifutópályát – így még jobban is jártunk” – nyugtatták a pilóták a futballistákat a hangosbemondón keresztül.

A dortmundi játékosok valószínűleg nem izgultak túlságosan, hiszen a Bild tudósítása szerint az utolsó mondatra mindenki nevetéssel reagált.

Az Atlético Madrid kedd este 21 órától fogadja a Borussia Dortmundot, amelytől Németországban 4–0-ra kikapott.




BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT

21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Borussia Dortmund (német)

 

Legfrissebb hírek

Visszavonul a Borussia Dortmund magyar származású védője

Német labdarúgás
2026.05.07. 10:08

Mindkét játékos sírt a madridi tenisztorna női egyesének döntője után – videó

Tenisz
2026.05.02. 19:11

A Dortmund érdeklődik a Real Madrid fiatal támadója iránt – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.01. 10:49

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

Tükörsima Udvardy-siker a madridi 1000-es torna selejtezőjében, Gálfi is könnyedén vette az első akadályt

Tenisz
2026.04.20. 16:09
Ezek is érdekelhetik