BL: Ha úgy készültünk volna fel a találkozóra, mint a Barca, 18–0-ra kikapunk – Spalletti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 19:31
null
Luciano Spalletti reméli, Lionel Messi visszatérése néhány napot még csúszik (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében a negyedik forduló egyik legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését kedden 21 órától az Internazionale és az FC Barcelona vívja. A milánói együttes vezetőedzője, Luciano Spalletti elmondta, ha úgy készültek volna fel a két csapat legutóbbi, októberi mérkőzésére, ahogy a katalánok, akkor nem kettő, hanem 18–0-s vereséget szenvedtek volna. A szakember hétfői sajtótájékoztatón reményét fejezte ki, hogy Lionel Messi nem lép majd pályára a San Siróban, de ez egyáltalán nem biztos.

A felek két héttel ezelőtti összecsapásán a Barcelona hazai környezetben Rafinha és Jordi Alba góljaival 2–0-s győzelmet aratott az olaszok felett. Az Intert irányító Luciano Spalletti így emlékezett vissza a spanyolországi meccsre: „A Camp Nouban a Barcelona játékosai tíz perccel a mérkőzés előtt jöttek ki melegíteni, pedig a stadionban nincs bemelegítőterem. De ez még nem minden! Mesélték a játékosaim, hogy a meccs délutánján a barcelonai futballisták még elmentek a gyermekeikért az iskolába. Ha mi így készültünk volna fel a találkozóra, 18–0-s vereséget szenvedünk.”

Spallettinél a milánói „visszavágót” felvezető hétfői sajtótájékoztatón rákérdeztek, hogy kritikának szánta-e a Barcelona irányába néhány nappal ezelőtti megnyilvánulását.

„Miért szántam volna kritikának? Sohasem bírálok senkit. Ha mégis megtenném, biztosan nem a Barcával kezdeném. Azért jöttek ki a pályára csak tíz perccel a kezdést megelőzően, mert kiváló állapotban vannak, és nincs szükségük két napra, hogy felkészüljenek egy meccsre. Napokat töltünk el azzal, hogy felérjünk arra a szintre, amelyet ők képviselnek. A Barcelona minden edző referenciapontja. Nemcsak a futballban, minden sportágban” – jelentette ki az Inter vezetőedzője. Hozzátette, jobban örülne neki, ha a karsérüléséből lassacskán teljesen felgyógyuló Lionel Messi kihagyná a keddi mérkőzést.

„Amikor a pályán van, látványosan erősebbé válik a Barcelona támadójátéka” – vélekedett.

Spanyol sajtóértesülések szerint az argentin klasszis játszani szeretne a San Siróban, de csak a meccs előtti órákban dől majd el, hogy tudja-e vállalni a játékot. Az orvosok engedélyét még nem kapta meg, és ha fájdalmat érez a karjában, akkor nem is fogja. A Barcelonánál nem szeretnének kockáztatni, de ha a csapat Milánóban is legyőzi az Intert, akkor nemcsak a továbbjutását, hanem a csoportelsőségét is biztossá teszi négy forduló után.

„Várjuk meg a mai edzést. Ahhoz, hogy biztosak legyünk a dolgunkban, meg kell győződnünk arról, hogyan érzi magát. A játékát és a mozgását látva jól van, de kivárunk” – mondta Ernesto Valverde, a Barcelona vezetőedzője hétfőn.

A keddi találkozó 21 órakor kezdődik, a mérkőzést a lengyel Szymon Marciniak vezeti.

A BARCELONA HÉTFŐN REPÜLT EL MILÁNÓBA

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ

B-CSOPORT
November 6., kedd
21.00:
Tottenham Hotspur (angol)–PSV (holland)
21.00: Internazionale (olasz)–Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 3 3 10–2 +8 9
2. Internazionale 3 2 1 4–4 0 6
3. Tottenham 3 1 2 5–8 –3 1
4. PSV Eindhoven 3 1 2 3–8 –5 1
Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik