Barca: „Tévedtem, amikor elmentem Neymar bulijára”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.13. 14:43
null
„Bocsánatot kérek, ha bárkit megbántottam” (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona Lyon elleni BL-nyolcaddöntő visszavágója előtt a katalánok brazil középpályása, Arthur állt a sajtó rendelkezésére. A 22 éves középpályás elnézést kért a szurkolóktól nem eléggé professzionális hozzáállása miatt.


Mint ismert, Arthur februárban combsérülést szenvedett azután, hogy Párizsba utazott Neymar születésnapi bulijára.Ezt sokan nem nézték jó szemmel, főleg úgy, hogy a fiatal játékosnak heteket kellett kihagynia, miközben a klubjának szüksége lett volna rá a Lyon és a Sevilla elleni mérkőzésen. A Real Madrid elleni mérkőzéseken már ismét pályára léphetett, ám utólag látja, nem volt jó döntés bevállalnia az utazást és az ünnepséget.

„Azt hiszem, tévedtem, előfordul az ilyen az életben: néha tévedsz, néha igazad van. Már alig vártam, hogy mehessek, de elég érett vagyok ahhoz, hogy felelősséget vállaljak a tetteimért, hiszen tudtam, mit csinálok. Bocsánatot kérek, ha bárkit megbántottam.”

Neymar és Arthur a partin

Enock Kobina Essel on Twitter

Arthur Melo says he regrets going to Neymar's birthday party in Paris 48 hours before Clasico vs. Madrid in February. "You learn from your mistakes. I apologised to the coach and my teammates. It was a difficult moment for me." {samuelmarsden}




„A csapattársaim sokat segítettek a felépülés során, hálás vagyok nekik, örülök, hogy meggyógyultam. Mindent beleadok, és tudom, hogy emberként is kell fejlődnöm.”

Arthur ezt követően a Lyon elleni mérkőzésről is beszélt.

„Koncentráltak vagyunk, tisztában vagyunk a nehézségekkel és a nyomással, ami körülvesz minket. Felkészültnek kell lennünk, hiszen látjuk a kockázatokat. A csapat meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját, mivel ez különleges sorozat. Már régóta álmodom erről a pillanatról, hiszen ez a legrangosabb és legfontosabb kupasorozat a világon.”

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00:
FCBarcelona (spanyol)–Lyon (francia)(Tv:Spíler2)
Az első mérkőzésen: 0–0

Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
1 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41
Ezek is érdekelhetik