Mindenki is – Somlóvári Dávid jegyzete

SOMLÓVÁRI DÁVIDSOMLÓVÁRI DÁVID
Vágólapra másolva!
2019.05.09. 23:50

Az még nem meglepő, hogy az irodaépület kicsit nagyvonalúan étteremnek nevezett helyiségében (három automata egymás mellé helyezve érdemelte ki ezt a rangot) a minden eredményt előre megmondó (utólag mindenképp...) napi NS-szerkesztő áradozik a keddi és a szerdai BL-csodáról. Az viszont már különleges estékre utal, ha a saleses, a marketinges és a gazdasági lap tördelője is a Bajnokok Ligája elődöntőjének meccseiről diskurálva, hovatovább traccsolva veszi meg a néha alapélelmiszerként funkcionáló, igazából gasztronómiai zsákutcának számító csomagolt szendvicset.

Eközben az egyik legjobb sportújságíró baromi jó két és fél perces punkszámhoz hasonlítja a Liverpool játékát a Barcelona ellen. Ez persze egy pillanatra bezavar, mert előbb vágnám fel hosszában az ereimet, mint hogy egy punkszámról azt mondanám, hogy jó. A „belemászik az arcodba, zsigeri, elképesztő intenzitása van, és mire véget ér, keresgéled, hogy mi gázolt át rajtad” magyarázattal mégis azonosulok, átérzem, hogy mire gondolt. Saját gondolatként az Ajax–Tottenhamre is kiterjesztem a hasonlatot.

Sőt, a Bajnokok Ligája teljes kieséses szakaszára.

Juve–Atlético, MU–PSG, az Ajax két visszavágója is, City–Tottenham. Olyan összecsapások, amelyekhez hasonlóból idényenként néhánynak is örülünk, az idén viszont úgy ömlöttek ránk a futballorgazmust kiváltó ütközetek, mint Lucas Mourára a csapattársak a 96. percben.

Mindezek végén pedig a tizenkilencedik döntős is megvan a BL-ben! Kiderül, hogy még a Spursnek is vannak szurkolói Magyarországon. Földöntúli boldogsággal jelentik a közösségi oldalakon, hogy sírnak az örömtől.

Történelmi siker. Persze hogy az, fennállásuk során többnyire még Észak-Londonban is csak másodikok voltak, nemhogy Európa trónjáért menjenek. Most viszont mennek, teljesen megérdemelten.

Megérdemelten, mert a kút mélyére estek, de kimásztak. Talán a leglátványosabb és legeredményesebb futballt játszó csapatot búcsúztatták, mínusz háromnál sem adták fel az Ajax ellen. Klasszikus született szerdán is.

De ez csak az egyik volt a sok közül ebben a BL-kiírásban. És a döntő még hátravan. Másnap majd arról beszél mindenki. Mindenki is.

Legfrissebb hírek

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
19 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
2025.09.12. 23:42

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 00:16

A Puskásból a vb-re? – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 23:50
Ezek is érdekelhetik